A pszichológia mindig megpróbálja a saját legitimitását abban megtalálni, hogy a legtudományosabbnak tartott szemléleteket és módszereket alkalmazza, viszont ez azt eredményezi, hogy elkezdjük az embereket az előzetesen kiválasztott módszereinknek megfelelően látni.

Miközben, ha gyakorlati munkát végzünk, és emberi sorsokkal foglalkozunk, látjuk, hogy az ember nem ilyen. Nem vonások korrelációi vagyunk, hanem olyan lények, akik szubjektummal rendelkeznek, vágyaik, élettörténetük van. Czabán Samu beszélget Kőváry Zoltánnal arról, milyen az egzisztenciális pszichológia emberképe, hogyan lehet megtalálni a művészet és a filozófia helyét a pszichológiában, és miért probléma, ha túlpszichológizáltak a mindennapok. 

A biológiai szemlélet hegemóniája és a túlzott neurologizmus ellenében Kőváry arra hívja fel a figyelmet, hogy a pszichológiai tapasztalat nem dolog, így vizsgálni is máshogy kell. Az agyterületek felderítése bár jól hangzó eredményeket tud produkálni, sokszor nem segít a szenvedésben élő embereknek, és nem tudja megérteni a létezésünk alapvető dilemmáit. Kőváry fontosnak tartja, hogy egyenértékűnek lássuk az irodalom, a filozófia és a művészetek tapasztalatát a pszichológiában. Ezt nevezik egyesek humán tudományos pszichológiának.

Különösen fontos az egzisztenciális szemlélet, amiről Kőváry egy saját könyvet is írt “Bevezetés az egzisztenciális pszichológiába” címmel. Ez a szemlélet a létezőt nem szakítja ki a környezetéből, és nem próbálja elméletek alapján meghatározni. Az embert alapvetően szabadnak tartja, aki választásain keresztül teremti önmagát. Kőváry szerint bár nyilvánvalóan vannak korlátaink, és létlehetőségeink is behatároltak, szabadságunk ezen belül mindig megtalálható. Ha cselekedni nem is tudunk akárhogyan, a viszonyulásunkat a körülményekhez meghatározhatjuk. A tekintélytől való függetlenség a gondolkodásban összeköti az anarchistákat és az egzisztenciális pszichológiát, ami Kőváry szerint így arra is felkínál egy modellt, hogy miképpen tudunk egészségesen közösségben élni. 

Miközben a fogyasztás zajában nehéz megtalálni magunkat, Kőváry szerint van lehetőségünk elcsendesedni és kikapcsolni magunkat. Szerinte problémás, hogy túlpszichologizáljuk a mindennapi tapasztalatainkat, és folyton diagnosztizáljuk egymást. A pszichológiai szakszavak folyamatos ismételgetése valójában csak látszólagos önismeretet ad, és nem visz igazán közelebb önmagunkhoz.