Ötszázhét év. Ennyi különbséggel született Leonardo da Vinci és Frömmel Gyula. Gyula édesapja azt szerette volna, hogy a fia jogász legyen, az édesanyja azt, hogy régész. Felmerült, hogy pap is lehet belőle, mert szeret beszélni. A végzettsége szerint művelődésszervező, a Magyar Honvédségnél dolgozott. Másodállásban viszont, ami valójában legalább annyira fő állás, mint korábbi munkahelye, a gyerekkori álmát megvalósítva, festőművész lett. A Mednyánszky László-díjas Frömmel Gyulát a pozsonyi kiállítása megnyitóján kértük mikrofonhoz.
A podcastből kiderül:
- miért akart kisgyerekként dobos bácsi vagy festőművész lenni,
- honnan eredeztethető a művészi vénája,
- kiknél, mely Mesterek mellett sajátította el a festőművészet alapjait,
- miért nem érdemes „Leonardo da Vinci lenni”,
- mi az oka annak, hogy nem láthatta az első kiállítását, amikor még nem állíthatott ki egyedül,
- mikor valósult meg az első önálló tárlata,
- szerinte mi a siker titka, és hogyan kezeli, pozitív beállítottságú emberként a kudarcot,
- milyen képet fest, ha „kikapcsolódni akar”,
- mi volt a pozsonyi kiállításának címe, amit Ferenc pápa ihletett,
- hogyan változott meg a képzőművészek élete, megítélése az elmúlt évek, évtizedek alatt,
- mivel magyarázható a közönség festészet iránti érdeklődésének a visszaesése,
- a festőművész, akárcsak a jó pap, holtig tanul-e,
- főiskolai hallgatóként hogyan került kapcsolatba a régészettel, édesanyja nagy örömére,
- a szakmai alázat szem előtt tartása ellenére miért nem elégedett egyetlen képével sem,
- mivel indokolja a folyamatos megújulás fontosságát,
- a negatív kritikát miért inkább a saját Vendégkönyvébe írja a látogató,
- miért prostituált a siker,
- festőművészként inspirálta-e Pozsony, ahol korábban csak átutazóként járt,
- hisz-e valamiféle sorsszerűségben.
Frömmel Gyula Mednyánszky László-díjas festőművésszel készült beszélgetésünk a 2025. május 5-i Nappaliban hangzott el. A riporter Puha József.
