Ha csak címszavakban tekintjük át 2025-öt, akkor elmondhatjuk, hogy Székesfehérvár összességében egy igencsak lendületes, tartalmas évet hagy maga mögött. Arról, hogy az év elején kitűzött célokat, a kiegyensúlyozott működést, a pénzügyi stabilitást, a tervezett fejlesztéseket milyen mértékben valósította meg a város, az ÖKK évzáró adásában hallhatnak. Az elmúlt évek gyakorlatát folytatva, most is egy kis játékra hívtuk vendégünket. A műsor kérdéseinek sorrendjét a szerencsére és egy kék-piros színű dobókockára bíztuk, a város mindennapjait felölelő témakörökben adott válaszokat pedig dr. Cser-Palkovics Andrásra. Székesfehérvár polgármestere így többek között szólt a mögöttünk álló év kiemelt történéseiről, a város jelenlegi helyzetéről. A jövőt illetően is megtudhatnak számos új információt a hallgatók.
„Az öröm nem csak az, amit az ember átél, hanem amit másokban ébreszt.” Az idézet Márai Sándor: Füves könyvéből származik és azt hiszem, az ÖKK podcast mai vendégeinek tevékenységét is jól jellemzi. Ünnepek közeledtével megsokszorozódik az adományátadásokról szóló hírek száma, nagyobb figyelmet kapnak a rászorulók, a nélkülözők, a bajban lévők. De vajon az év többi hónapjában hogyan telnek a mindennapok? A város szociális intézményeinek munkáját nagyban segítik azok az alapítványok, civil szervezetek, amelyek Székesfehérváron is kiválóan működnek együtt. A beszélgetésből kiderül, hogyan válik valaki segítővé? Az önkéntesség milyen erővel hat a körülöttünk élőkre, akár a családon belül is? És ha máradományozásról van szó, vajon mi, segítők mennyit változtunk az évek alatt? Megtanultunk okosan adományozni?
Többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ Bálesné Elekes Ritával, a SZÉNA a Családokért Egyesület elnökével, aki idén vehette át a város Pro Caritate-díját, Elekes PéternéZsuzsával, a Smart Grant Alapítvány ügyvezetőjével, akinek a munkáját néhány évvel ezelőtt Aranyember-díjjal ismerték el és Elekes Zsuzsával, a „Kamra-újrahasznosítási” projekt vezetőjével, aki egy fehérvári civil szervezet által frissen alapított elismerés, a Fehérbot Hűségdíj első díjazottja.
Élőzene, jó hangulat és az elmúlt hatvan év legjobb slágereivárják a közönséget a Fanta Plusz együttes december 13-ai koncertjén. Az Öreghegyi Közösségi Házban, azaz a Fantában szombaton 19 órakor kezdődik a Mikulás buli. Az 1960-as években alakult együttes többször megújult az elmúlthat évtizedben: a Fanta Group hosszú hajú, öltönyös zenészei, a munka mellett is zenélő Fanta Boys, majd a tavalyi évben két énekesnővel újjászülető Fanta Plusz tagjai (Botos Mónika, Juhász Gyula, Kocsis Benő, Lendvai József, Osztotics-Rajnai Szandra, Szűcs Sándor, Tunkli Mihály) mindig hatalmaslelkesedéssel csaptak a húrok közé, hogy a közönség még harmadnap is érezze a tánc miatti izomlázat. Az ÖKK Podcast legfrissebb adásában a szombati bulira készülő együttest képviselő Juhász Gyula, Kocsis Benő, Lendvai József ésOsztotics-Rajnai Szandra meséltek a Fanta zenekar történetéről, a zenélés öröméről. A beszélgetésben felidézik Székesfehérvár zenekarait, és az is kiderül, milyen dalokra táncolhat a közönség a következő bulin, ahová szeretettel várnak mindenkit.
A Kárpát-medence európai viszonylatban kiemelt geotermikus adottságokkal rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy egy kilométeres mélységben 60-70 vagy akár 80 Celsius fokos vizet is találhatunk. A szakemberek véleménye szerint Székesfehérvár és közvetlen környezete akár még ennél is érdekesebb eredményeket tartogathat a novemberben véget ért földtani szerkezetet vizsgáló kutatások értékelését követően. A jövő energiaellátottsága szempontjából fontostényező lenne, ha sikerülne geotermikus energia kinyerésére alkalmas területet találni, hiszen a megyeszékhely és térsége hőpiaci szempontból nagy felvevőpiacot jelent, kiemelt fontosságú. A témával kapcsolatban volt az ÖKK Podcast vendége Bereczki László, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóság Földtani Szolgálat Ásványi nyersanyag kutatási és Geofizikai Főosztály vezetője, aki részletesen mesélt a reflexiós szeizmikus mérésekről, a földfelszín alatt található „kincsek” felhasználásáról, a gárdonyi kutakról ésa céltározókról, vagyis a talpunk alatt lévő lehetőségekről.
Az ÖKK Podcast legújabb adásában Nikolics Nemanjával, aVideoton FC Fehérvár frissen kinevezett sportigazgatójával beszélgettünk új pozíciójáról, a legégetőbb, megoldandó feladatokról, az átmeneti időszakát élő klub lehetőségeiről, a szakmai stábot és a játékoskeretet érintő változásokról,valamint a Vidi utánpótlásáról és tartalékcsapatának újraszervezéséről. Hallgatóink megismerhetik hosszútávú vízióját is, mely visszavezetheti a Videotont az őt megillető helyre.
A nyári konyhában a polcok alatt sajtárok, vindők. Azegyik falon dédanyáink korát idéző tálalószekrény és benne az ünnepi étkészlet. A sarokban a mélybarna, sokat látott ruhásszekrény, s benne réklik, viseletek, fájtolt kenyérruhák és terítők őrzik Felsőváros múltját. A kamrába vezető ajtófelett egy, az első világháborúban az olasz fronton szolgált katona saját hímzésű alkotása. Tárgyak, amelyek több emberöltőn át „szolgáltak” és történeteket mesélnek. Ezeket adja tovább gyűjtőjük, Hegyi Ferencné Jutka, aki a Felsővárosi Hagyományőrző Nyugdíjas Klub tagjaival közösen tartjaemlékezetében a régi időket, dalokat, táncokat, viseleteket és szokásokat. A múlt ismerete nélkül nincs jelen – vallják, és éppen ezért örömmel látják az iskolásokat és óvodásokat ebben a bizonyos felsővárosi nyári konyhában, aholéletre kel a múlt.
Az ÖKK Podcast legfrissebb adásában itt ültünk le HegyiFerencné Jutkával, Gál Istvánné Etával és Gál Istvánné Ildikóval beszélgetni a gyűjtemény születéséről, az ötvenes-hatvanas évek Felsővárosának mindennapjairól, a hagyományokat őrző és tisztelő felsővárosi asszonyokról,férfiakról és azokról a lelkükben ma is fiatalokról, akik lassan 55 éve alkotnak egy erős közösséget a városrészben. Történetük 1970-ben indul…
Friss, az Y generáció legizgalmasabb magyar tervezőinekmunkáiból nyílik kiállítás november 9-én a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A 13 művész alkotásain keresztül a látogató egy képet kap arról, hogyan gondolkodik ez a generáció az életről, a jövőről, a múltról és mindarról, ami e kettő között van. A kiállítás megálmodója, az Art&Joy formáció vezetője, Szili Zsuzsanna az ÖKK Podcast friss adásában mutatja be az alkotókat, akik bátran kérdeznek, újraértelmezik a tárgyak szerepét és nemzetközi szinten is egyre nagyobb figyelmet kapnak.
A Budapest-Bamako egy közös jótékonysági túra és versenyBudapesttől Bamakoig. A korai Afrikai rallyk kalandját és hangulatát idéző futamon ismét rajthoz áll egy fehérvári csapat 2026 januárjában. Azt, hogy ez az út nem egy könnyed hétvégi autózás, jól tudja az ÖKK Podcast két vendége is, akik nem először vágnak neki az útnak – egészen pontosan, kettőjük közül az egyikük. Az, hogy a Garamvölgyi Zoltán – Halmi István párosból miért csak utóbbi járta végig a 9500 km-t, egy életre szóló tapasztalatot szerezve, kiderül az adásból. Csakúgy mint az, hogy István a „Soha többet!” felkiáltó mondatot milyen gyorsan cserélte le, a „Hajrá! Indulás!”-ra, és kezdték el ismét közösen az újabb út szervezését. A beszélgetésben szó lesz arról is, hogyan csatlakozhatnak a hallgatók a jótékonysági túrához, mivel támogathatják a Szenegálban és Sierra Leonéban élő gyerekek tanulását, valamint minek örülnek a magyar Afrika-kutatóról elnevezett, Torday Emil Általános Iskola diákjai, az a több száz gyermek, akiknek a tanulás az egyetlen esélyük egy jobb jövőre. A Halmi István – Garamvölgyi László alkotta HunGarian Caravan jótékony célú küldetéséhez a nagy támogatók, cégek, vállalkozások pénzbeli adományát az Alba Amatőr KSE 11736006-21455285-00000000 számláján(Közlemény: Bamako), illetve a magánadományokat az Eagleteam15 számlájára 10029008-93489306-07334515 (Közlemény: Bamako) köszönettel fogadják.
A Szent István Király Múzeum 150 éves történetét bemutatókiállításhoz kapcsolódóan folytatódnak a kerekasztal-beszélgetések. Ha kíváncsiak arra, hogyan élte meg a hatvanas évek elején egy fiatal művészettörténész házaspár az akkor még csendes város cseppet sem unalmas hétköznapjait, miként került a fehérvári kulturális élet vérkeringésébe egy fiatal kardiológus Szombathelyről, illetve, hogy a múzeumban dolgozó nagy elődök, nemzetközileg elismert szakemberek, az itt kiállító – egy gyerek szemén keresztül sokszor „csodabogaraknak” tűnő – művészek és a sokszínű alkotások miként inspirálták a következő generációkat, érdemes elindítani az ÖKK Podcastadását, amelyben a Szent István Király Múzeum egykori igazgatója, Kovács Péter és felesége, Kovalovszky Márta művészettörténészek, dr. Altorjay András főorvosés Smohay András művészettörténész, az Egyházmegyei Múzeum és Látogatóközpont vezetője beszélgetnek Izinger Katalinnal. A felvétel az „Egy múzeum tekintete – A SzentIstván Király Múzeum 150 éve” című kiállításhoz kapcsolódó nyári kerekasztal-beszélgetésen készült.
A koncert csak akkor lehet teljes és tökéletes, ha a zene ésa lélek együtt rezdül – vallja a Vox Mirabilis Kamarakórus karnagya. Zemlényi Katica és a Krisztus Király templom énekes közössége 15 évvel ezelőtt alapította meg az együttest. A fehérvári közönség, majd a hazai – és a tudatosépítkezésnek köszönhetően – mára már a nemzetközi kórusélet ismert és elismert formációja lett. A díjak és koncertek száma, a teltházas évadok hangversenyeimind-mind azt mutatják, a zene és a lélek itt tényleg együtt rezdül. Erről a másfél évtizedes aktív munkáról, az elért eredményekről beszélgetünk az ÖKK Podcast friss adásában annak kapcsán, hogy szeptember közepén rangoskülöndíjjal, nemzetközi elismeréssel érkezett haza a Vox Mirabilis Kamarakórus Szerbiából, nyáron pedig egyetlen magyar kórusként képviselte hazánkat egy nemzetközi fesztiválon Bécsben, ahol a jól ismert újévi koncert színhelyén, a Musikverein impozáns hangversenytermében is koncerteztek.
A székesfehérvári Családok Átmeneti Otthona vezetőjeként,a szociális területen végzett kiemelkedő munkája elismeréseként Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át Erdélyi Zsuzsanna a Belügyminisztériumban. Az ÖKK Podcast friss epizódjában a székesfehérvári születésű családgondozó mesél pályája indulásáról. Arról a segítő munkáról, amelyet kollégáival végeznek a nap 24 órájában, hogy a hozzájuk forduló, nehéz helyzetbe került édesanyákat megerősítsék, a problémák megoldásában támogassák, életvezetési tanácsokkal lássák el. Erdélyi Zsuzsanna szerint hivatásukat a mindennapi kihívások teszik változatossá, és azok a sikerek, amelyeket a közös munkában együttműködő családok érnek el az átmeneti otthonban töltött idő alatt – legyen ez egygyermek első lépése vagy éppen egy rendbe tett ruhásszekrény. A beszélgetésből arra is fény derül, hogy 25 évvel ezelőtt miért másodszor lépett be az épület kapuján.
A Nemzetközi Ortopédiai és Traumatológiai Társaság országos képviselőjeként végzett példamutató szolgálata elismeréseként díjazták Prof. Dr. Bucsi László ortopéd főorvost. A Pécsi Tudományegyetem Külső OrtopédiaiTanszékének vezetője, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház korábbi főigazgatója Madriban, a Société Internationale de Chirurgie Orthopédique et de Traumatologie (SICOT) nemzetközi szervezet OrtopédiaiVilágkongresszusán vehette át a kitüntetést a szervezet elnökétől. Hazatérését követően az ÖKK Podcast vendégeként a nemzetközi tudományos életben valójelenlétről, a tapasztalatszerzésről és arról is mesélt, miben hasonlítanak és miben különböznek a ’80-as évek és a jelen szakorvosjelöltjei és professzorai. Lehetőségek, tervek, célok és eredmények – sűrűn teleírt oldalak a sors könyvében, amelyeket megoszt a hallgatókkal.
Természetjáró túrák, városi barangolások, író-olvasótalálkozók, sportos délutánok és baráti beszélgetések – színes programkínálattal várja ősztől a nyugdíjasokat az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület. A tíz klubot és több mint háromszáz tagot számláló civil szervezet is bemutatkozik a Civil Napon szeptember 6-án, szombaton a Zichy ligetben. A jövőre 35. születésnapját ünneplő egyesület új vezetőjét, Czifra Attilánét az ÖKK Podcast legfrissebb adásában ismerhetik meg a hallgatók. Az elnök többek között beszél a szervezetet érintő megújulásról, azokról a közösségi létet meghatározó változásokról, amelyek a friss nyugdíjas korosztály igényeihez igazodva határoznak meg új utakat az egyesület életében. Az interjúból az is kiderül, hogy ez a korosztály a művészet, a sport és a kézműveskedés mellett örömmel játszik és teszi próbára tudását írásban vagy szóban, akár egy többfordulós kvízben is.
Tavasz óta Török Tünde vezeti a Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézményt. Az egészségügyi és szociális végzettséggel is rendelkező szakember több mint egy évtizede dolgozik már az alap- és szakosított ellátást is nyújtó, időseket gondozó intézményben. Az ÖKK Podcast vendégeként mesélte el, hogy annak idején, kislányként Erdélyben arról álmodozott, hogy felnőttként majd sok gyermek veszi körbe, akiket megtaníthat írni, olvasni, számolni, aztán a nagy Rendező, az élet másképp hozta. A család Magyarországra érkezését követően elsődleges feladatot gyermekei érkezése adta. A megyei kórházba jelentkezett és ápolónak tanult, majd a szociális szakma területén szerzett diplomát. Az egészség-, fogyatékosság- és idősügy – nehéz, embert próbáló területek, ám továbbra is érezte az elhivatottságot arra, hogy másokról gondoskodjon. Empatikus hozzáállása, türelme nagyban segítette munkáját, akár balesteben szerzett sebet kötözött, akár fogyatékossággal élők, vagy éppen gondozásra szoruló idősek hozzátartozóinak adott tanácsot. Mint mondja, minden szakterületen sokat tanult, és néha még ma is álmodik azzal, hogy beteget lát el, miközben a mindennapi feladatok során – a munkahelyen és otthon egyaránt – hasznosítja az idősgondozásban megszerzett tudást, tapasztalatot, és adja át a következő generációnak.
Van, aki 42 évesen kezdte újra, van, aki még 83 évesen isropja és akad olyan is, aki 26 évesen lett senior. Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli az Alba Regia Táncegyüttes Senior csoportja, amelynek tagjai nemcsak a Malom utcai Táncházban alkotnak egységet, hanem a városközösségi életének is kovászai. A Székesfehérvári Királyi Napok keretében zajló nemzetközi néptáncfesztivál önkéntesei, ha kell főznek, ruhát javítanak, vendégül látnak, és természetesen otthon vannak a színpadon is. Anegyedszázados születésnapot nagyszabású gálaműsorral ünnepelték, amelyen az egykori és jelenlegi szeniorok mellett az őket követő generációk is felléptek. AZ ÖKK Podcast adásának vendége Ritter Andrea, a csoport vezetője és az alapítók közül még Döme Mária, Pecze Zsuzsanna, Loósz Tamás, valamint az öt éve ismét albás Rákosa Gábor, valamint a csoport oktatója, Sipos Dániel egy jó hangulatú beszélgetésben többek között mesélnek a tánc éltető és a közösség megtartó erejéről, az embert próbáló bemelegítésekkel kezdődő próbákról és a sok örömet adó fellépésekről. Az adásból az is kiderül, mi mindenre jó egy falvédő, és mit jelent a vándorkalap?
Már csak néhány nap és kezdődik a város legjobban várt, országosan is ismert rendezvénysorozata. A Székesfehérvári Királyi Napok sokszínű, színvonalas programjait augusztus 10–20. között élvezhetik a fehérváriak és a városba látogatók. Ízelítő a kínálatból: nemzetközi néptáncfesztivál az Alba Regia Táncegyüttessel és vendégeivel, a Magna Cum Laude, az EDDA Művek, valamint a Neoton Família Sztárjainak koncertje, a Hunyadi László opera koncertváltozata, fúvós- és katonazenekari fesztivál, kertmozi a Bartók Béla téren, Öreghegyi Mulatság Vastag Tamással, Szent István-napi ünnepi közgyűlés, Lovagok Napja és Koronázási Ünnepi Játékok hamisítatlan középkori hangulattal és az óriásbábokkal. A programokról sajtótájékoztatón számoltak be a város szívében, az Országalmánál.
Augusztus 1-jétől Dolhai Attila Jászai Mari-díjas, Érdemes művész a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója. A fehérvári teátrumot 13 éven át vezető Dr. Szikora Jánostólvette át a staféta botot, és első munkanapján az ÖKK Podcast stúdiójába mesélt terveiről, hangsúlyozva, mindent el fog majd követni, hogy a színház társulata még otthonosabban érezze magát a városban és még nagyobb szeretet övezze Székesfehérváron.
A Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézmény Rákóczi utcai idősek otthonában, egy sikeres pályázatnak köszönhetően egy éven át működött az ASzakkör alkotói program. A heti rendszerességgel zajló alkotókörben 18 lakó vett részt. Mézeskalácsot sütötte, megismerték a makramé technikát, gyertyát öntöttek és natúr kozmetikumokat készítettek. Az alkotásokból nyílt kiállításba tekinthetnek be az ÖKK Podcast hallgatói.
„Az életben a legjobb dolgok az emberek, akiket szeretünk, a helyek, ahol jártunk és az emlékek, amiket az utunk során szereztünk.” Ez az idézet jól jellemzi az ÖKK Podcast legújabb adásának vendégét, akinek az utazás nemcsak egy kaland, aki sokkal többre kíváncsi, mint amit az útikönyvek leírnak, aki igazán akkor érzi, hogy megérkezett, amikor egy asztalnál ülve a helyi emberek megosztják vele gondolataikat a mindennapokról. Ezekből a találkozásokból barátságok születnek, együttműködések, vagy éppen egy vállalkozás. A Kárpát-medencei Együttműködésért díjjal nemrég kitüntetett Posch Dániel mesél arról, hogyan kezdett el „működni” a moldvai csángókért, miként tárgyalt a sivatag közepén egy bennszülött törzsfőnökkel, és milyen tervei vannak a jövőre nézve a fizikai és lelki utazások kapcsán.
Székesfehérvár Magyarország legfejlettebb vármegye-székhelyeként és regionális központként nap mint nap kihívásokkal néz szembe, amelyekre felelősségteljes választ várnak a városban és az agglomerációban élők, az a mintegy 150–250 ezer ember, aki itt tanul, dolgozik, sportol, gyógyul, él a Székesfehérvár adta lehetőségekkel. Mindig van kérdés,feladat, amelyek 2025 első felében is megoldásra vártak. Ezekről is szó lesz az ÖKK Podcast friss adásában, amelynek vendége dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere többek között a színházigazgató-választásról, a fehérvári foci jelenéről és a hamarosan induló fejlesztésekről is beszámol.