Ebben a beszélgetésben Stomp Bence mesél arról, hogyan utazza be a világot, miközben új nyelveket tanul – a némettől egészen a kínaiig. Beszéltek arról, hogyan sajátít el egy teljesen új nyelvet akár 3 hónap alatt, milyen módszereket használ, és hogyan tanítja ezt másoknak is. Inspiráló történet arról, hogy fiatalon hogyan lehet tudatosan építeni tudást, fegyelmet és nemzetközi tapasztalatot.
Ebben az epizódban Bodnár Ricsi meséli el, hogyan indult a semmiből, és hogyan építette fel a Slimmer nevű magyar márkát. A történet a nulláról indul, hosszú évek munkája, kitartása és rengeteg kockázatvállalás után pedig Ricsi és társalapítója egészen a Cápák között műsorig jutottak. Egy inspiráló beszélgetés arról, hogyan lehet fiatalon vállalkozást építeni Magyarországon – valódi tapasztalatokkal, őszintén.
A beszélgetés arról szól, hogyan fogyasztunk ma tartalmat, és miért fontos az őszinte, természetes podcast. Utána átbeszélitek, mi a gond a magyar pszichológiai rendszerrel, miért zavaros a képzés, és miért veszélyes, hogy sok coach úgy dolgozik, mintha szakember lenne. Szóba kerül az is, hogy a gyógyszerek mikor segítenek és mikor nem, valamint hogy a motiváció és a férfiak nehézségei mögött gyakran mélyebb problémák vannak. A végén a vendég elmondja a saját történetét, és hogy miért lett pszichológus.
Ebben az epizódban Márton Zoltán mesélt arról, hogyan építette fel a saját vállalkozását és hogyan jutott el a jogászi pályáról a vállalkozói életig. Beszélünk az erdélyi gyerekkoráról, a karrierváltás nehézségeiről és arról, hogy mi a probléma a mostani generációval - és hogyan lehet kijavítani.
Ebben az epizódban Gyulai Krisztián mesél arról, hogyan lett egy átlagos srácból magyar „Magic Mike”. Gyerekkori karatétól a testépítő bajnoki címekig, külföldi munkától a személyi edző karrierig, majd a stripper világig. Beszélünk az őrült lánybúcsúkról, privát fellépésekről, pénzről, fegyelemről, és arról, hogyan lehet ebből épen kijönni.
0:00 - Intro1:15 – A kisgyerek, aki spárgával kezdte5:45 – „Ich bin…” – bukás németből és az újratanulás története9:15 – Első külföldi munka és a hiányérzet12:15 – Robot tánc, nagybátyi világbajnok, aeróbik és első tanítványok16:15 – Véletlen találkozás a Szövetség elnökével20:45 – A német horror: zaklatás, rendőrség, menekülés24:15 – Négy hónap Németországban: pénz félretéve, nulla buli26:45 – Vissza Pestre: elindul a személyi edző karrier31:15 – A nagy áttörés: felvétel a Lurdy 3000 m²-es termébe33:15 – „Hotman Dance” – a megkeresés: jó test, jó pénz, világjárás35:45 – Első fellépés: Magic Mike korszak, teltházas diszkók38:15 – Hétvégi élet: Siófok, lánybúcsúk, utazások39:45 – A hírhedt kassai botrány – privát szoba, tulaj, menekülés43:15 – A stripper élet árnyoldalai: 5 év, 0 drog, fegyelem46:15 – A nők vadabb oldala: ruhatépés, tömeg, viselkedés49:15 – Stripclub pszichológia: férfiaknál vs. nőknél52:45 – Meddig tart ez a világ? Miért lépett ki55:15 – Visszatérés a sporthoz és a normális élethez58:45 – Mit tanult ebből az 5 évből? Önkontroll, pénz, fegyelem1:02:15 – „A legtöbb srác itt csúszik el” – tanácsok fiataloknak1:05:15 – Ma mivel foglalkozik, mit épít, mi a cél1:08:15 – A múlt lezárása: nem szégyen, nem dicsőség – egy korszak1:11:15 – Befejezés, üzenet a nézőknek
Ebben az epizódban a Cap Marketing alapítói mesélnek arról, hogyan építettek fel egy sikeres marketing ügynökséget a nulláról.Szó lesz a dubai életstílusról, a vállalkozás indítás kihívásairól, a motivációról, és arról, hogyan lehet fiatalon is tudatosan építkezni.Egy inspiráló történet két fiatal vállalkozótól, akik megmutatják, mit jelent igazán kitartani és hinni a vízióban.
Ebben az epizódban Szilágyi Benedek mesél az önfegyelemről, a tudatos életről és arról, hogyan lehet a nehézségekből karaktert építeni.Beszélünk a siker valódi alapjairól, a compound hatás erejéről, a szerencse mítoszáról, és arról, miért számít a fegyelem sokszor többet, mint a tehetség.
00:00 – Intro // Szilágyi Benedek01:20 – Gyerekkor és Tájföld04:00 – Első vállalkozás 15 évesen12:00 – Compound hatás és fegyelem14:00 – Az öt alapelv22:00 – Komfortzóna és fiatalok24:00 – Ground zero pillanat27:00 – A szakítás története28:00 – Életcél és változás31:00 – Szenvedésből karakter33:00 – Ne mást nézz40:00 – Szerencse vagy logika42:00 – Vizualizáció és tervek49:00 – Soha nem ittam51:00 – Napi rutin56:00 – A Voovoo kezdete1:18:00 – 1337 Partners1:19:00 – Mit írnál az országnak1:22:00 – Storytelling és biznisz1:24:00 – Könyvajánlás és zárás
Ebben az epizódban Sós Bálint elárulja, hogyan épített fel sikeres brandeket tudatos stratégiával és folyamatos tanulással.Beszélünk a branding valódi erejéről, a pénzhez való hozzáállásról, és arról, miért a konzisztencia dönt a siker és a bukás között.0:00 INTRO1:01 HOGYAN KEZDŐDÖTT – AZ ELSŐ BEFEKTETÉS A KRIPTÓBA4:42 A PÉNZ, AMIT NEM BÁN MEG – TANULÁS MINT BEFEKTETÉS7:10 A BRAND ÉPÍTÉS ALAPJAI – MIÉRT FONTOS A TUDATOS IDENTITÁS9:40 MI AZ A MARKETING FUNNEL ÉS HOGYAN MŰKÖDIK12:20 ÜGYFÉLSZERZÉS ÉS BRANDING – KÉZ A KÉZBEN A SIKERHEZ14:30 A BRAND = IDENTITÁS × KIFEJEZÉS × KONZISZTENCIA17:00 NIKE, APPLE ÉS A BRAND ÉRZÉSE19:20 KI AZ IDEÁLIS ÜGYFÉL (ICP)?21:40 HOGYAN TALÁLD MEG A SAJÁT BRAND IRÁNYODAT23:50 TESZTELÉS ÉS MENNYISÉG – AZ ADATOKBÓL TANULNI27:00 HOGYAN TARTSD MEG A KÖZÖNSÉGED – A NÉZŐK HŰSÉGE30:40 A MINŐSÉGI TARTALOM VALÓDI JELENTÉSE34:30 A SZEMÉLYES BRAND ÉS AZ ELSŐ BENYOMÁS EREJE36:20 MIT NEM SZABAD CSINÁLNI – A BRANDING LEGNAGYOBB HIBÁI38:40 HOGYAN TÖRHETSZ ÖSSZE EGY BRAND-ET EGY ROSSZ DÖNTÉSSEL40:50 KREATÍV FELELŐSSÉG ÉS KAOTIKUS ÜGYFÉLBRANDEK43:30 A GENERÁCIÓVÁLTÁS A MARKETINGBEN – CSAK A SOCIAL MŰKÖDIK45:10 A RYANAIR ÉS AZ ADMIN MEME JELENSÉG48:10 A BRANDING NEM A LÁTSZATRÓL, HANEM AZ ÉRZÉSRŐL SZÓL49:00 A SZEMÉLYES TÖRTÉNET – A FORDULÓPONT A GONDOLKODÁSBAN52:00 A MULTIBÓL AZ ÖNÁLLÓ ÚT FELÉ54:20 MIÉRT NEM A PÉNZ A FŐ MOTIVÁCIÓ56:40 A KUDARCOK ÉS HIBÁK MINT TANÍTÓK59:10 HOGYAN FORMÁLTA A TAPASZTALAT A SZEMLÉLETÉT1:02:30 A FIATAL GENERÁCIÓ ÉS AZ ÚJ MARKETINGNYELV1:05:00 A BRANDING, AMIT NEM LEHET MÁSOLNI1:07:10 A SAJÁT TAPASZTALAT ÉS A BELSŐ ÉRZÉS SZEREPE1:09:30 MITŐL LESZ HITELTÉRDEMES EGY MÁRKA1:11:40 MIÉRT KELL A BRANDNEK SAJÁT IDENTITÁS1:13:20 AZ ÉRZÉS, AMIT A MÁRKÁD HAGY AZ EMBEREKBEN1:15:00 HOGYAN ALAKUL A BRAND AZ IDŐVEL1:17:10 MIÉRT A KONZISZTENCIA A BRAND ÉLETBIZTOSÍTÁSA1:19:20 A TUDATOS BRANDÉPÍTÉS LEGFONTOSABB LÉPÉSEI1:21:00 HOGYAN TUDSZ MAGADBÓL MÁRKÁT ÉPÍTENI1:23:10 A LEGNAGYOBB TANULÁSOK ÉS TAPASZTALATOK1:25:00 ZÁRÓ GONDOLATOK – A BRAND, AMI TÚLÉLI AZ EMBERT
bben az epizódban Ferenczi Ottóval beszélgettünk arról, hogyan lehet a gondolatainkkal tudatosan megteremteni az életünket.Ottó története elképesztő: a semmiből jutott el Ibizára, ahol saját bárt nyitott, és ma is onnan építi az életét és vállalkozásait.Őszintén mesél a mélypontokról, a manifestáció valódi működéséről, és arról, hogyan fordíthatod a hitedet és a tudatosságodat valódi eredményekké.
Ebben az epizódban Ábrissal és Bendével, az Out of Mood alapítóival beszélgettünk arról, hogyan lesz egy ötletből valódi ruhamárka Magyarországon. Őszintén mesélnek a vállalkozásépítés kezdeti nehézségeiről, a divatvilág kihívásairól, és arról a nyomásról, amit a felelősség és a folyamatos fejlődés kényszere jelent egy fiatal vállalkozó számára.Az epizód nemcsak divatról szól, hanem kitartásról, önismeretről és arról, hogyan találja meg egy generáció a saját hangját a magyar kreatív szférában.Out of Mood – / https://www.instagram.com/outofmoodclthng/Erős Ábris – / https://www.instagram.com/e_abris/Szekeres Bendegúz – / https://www.instagram.com/bendeszkrs/Kristóf – / https://www.instagram.com/kristoflemkee/Podcast – / https://www.instagram.com/mahlzeitpodcasthu/Stúdió – / https://www.instagram.com/cinecruisemedia/00:00 – Intro01:29 – Kezdetek – hogyan ismerkedtek meg, honnan jött az ötlet a márkához03:44 – 16 évesen jött az ötlet – a DJ-álomból született ruhamárka05:29 – Az első próbálkozás: bukás és újrakezdés07:59 – Újraélesztés és dropshipping kísérletek, forex és kriptó10:29 – Az első drop és az első rendelés élménye14:29 – Arc nélkül épített brand és a társadalmi nyomás18:29 – Miért nem veszik ki a pénzt – minden vissza a növekedésbe20:29 – Kollekciók, kedvenc darabok & Pizza Forte kollab23:29 – Barátság és biznisz – hogyan működik együtt két alapító28:29 – Miért maradtak basic – mennyi kerül egy mintadarab31:29 – Gyártók, átverések és a magyar divatpiac valósága36:29 – A harmadik társ és a közösség felépítése38:59 – Ki mit csinál a cégben – marketing, backend, gyártás43:29 – Hogyan építs ruházati brandet Magyarországon45:59 – A nagy bukás – mit rontottak el és mennyi pénz veszett el48:29 – Újrakezdés a nulláról és tanulságok fiatal vállalkozóknak
Ebben a részben Bürgés Tamás, a BRGS néven ismert gasztrotartalomgyártó mesél arról, hogyan vált egy biztonsági őrből Magyarország egyik legismertebb arcává.
A történet egy férfiról, akit kiröhögtek, amikor elindult — ma pedig milliók nézik a videóit nap mint nap.
Őszinte beszélgetés kitartásról, önbizalomról, családról és arról, mit jelent felépíteni mindent a nulláról.
Bürgés Tamás – / https://www.instagram.com/brgs_thamek_official/
Kristóf – / https://www.instagram.com/kristoflemkee/
Podcast – / https://www.instagram.com/mahlzeitpodcasthu/
Stúdió – / https://www.instagram.com/cinecruisemedia/
00:00 – Intro
02:03 – Öt vállalkozás, egy ember
04:10 – Hogyan lehet ezt mindet menedzselni?
06:20 – A színészi álmok és a kezdetek
09:00 – „Még nem tapasztaltál eleget” – az elutasítás története
12:00 – Az első munka: biztonsági őr a reptéren
15:20 – A véletlen találkozás, ami mindent megváltoztatott
18:00 – Logisztika, tanulás és a kemény évek
21:10 – Az első tartalom: egy rántotta, ami felrobbantotta a TikTokot
23:30 – A pillanat, amikor minden elindult
26:00 – Az első szponzor és a KFC-megkeresés
28:30 – A döntés: otthagyni a munkát a szenvedélyért
31:00 – Három év küzdelem, mielőtt beért a siker
34:10 – Család, támogatás és kitartás
37:30 – „Kiröhögtek, ma milliók néznek”
40:00 – Hogyan épült fel a BRGS márka
43:00 – Mitől működik a tartalom? A zajban is hangosnak lenni
45:40 – Az önazonosság és a közönség ereje
48:20 – Miért nem szereti az „influencer” szót
50:30 – Tartalomgyártóból vállalkozó
53:00 – A siker ára és a felelősség
56:10 – Mit üzen azoknak, akik most kezdenék
59:00 – Záró gondolatok: hit, alázat, kitartás
Ha tetszett a rész, iratkozz fel, nyomj egy lájkot, és oszd meg másokkal is – így nem maradsz le a következő epizódokról.
Ebben a részben Bereczki Brúnó, többszörös világrekorder mesél az útjáról — a csúcsokról, a függőségről, és arról, hogyan tudta újra felépíteni önmagát az alkoholból való kilábalás után.Egy történet erőről, fegyelemről és arról, mit jelent újra hinni magadban, amikor minden darabokra hullik.
Ebben a részben Lovász Domi mesél arról, milyen mentális terheket cipelnek ma a fiatal férfiak.A konyhából indult, majd a tévében vált ismertté – de a hirtelen jött hírnév komoly árat követelt.Domi őszintén beszél a férfi mentális válságról, az önazonosság kereséséről, és arról, hogyan lehet újra megtalálni a stabilitást a reflektorfény után.Egy megrázóan őszinte beszélgetés arról, amiről a legtöbb férfi nem mer beszélni.
Minden epizódban 4x 10.000 Ft értékű Alza.hu utalványt sorsolunk ki!A részvétel egyszerű:Kövess engem Instagramon és YouTube-on.Az epizód közben megjelenő számokat jegyezd fel.Írd meg kommentben a számokat a helyes sorrendben a YouTube-videó alá.A nyerteseket a következő epizódban hirdetjük ki. Sok sikert!A második rész a Mahlzeit Podcastban Lemke Kristóffal és vendégünkkel, Szekeres Bencével.Bence vagyonkezelőként több milliárd forintot kezel ügyfelei számára, de különlegessége nem csak szakmai útjában rejlik. 21 évesen gyógyíthatatlan rákbetegséget diagnosztizáltak nála, és azt mondták, csak pár hónapja van hátra.Ebben a beszélgetésben Bence mesél gyerekkoráról, a külföldi élet állomásairól, a vizualizáció erejéről, és arról, hogyan tudott a legsötétebb időszakokban is pozitív maradni. Inspiráló történet kitartásról, hitről és arról, hogy mit jelent valóban élni.Szekeres Bence – https://www.instagram.com/adam_szekeres/Kristóf – / https://www.instagram.com/kristoflemkee/Podcast – / https://www.instagram.com/mahlzeitpodcasthu/Stúdió – / https://www.instagram.com/cinecruisemedia/Ha tetszett a rész, iratkozz fel a csatornára és oszd meg másokkal is – így nem maradsz le a következő epizódokról.
Az első rész a Mahlzeit Podcastban Lemke Kristóffal és Sápi Dománnal. Ebben a beszélgetésben Domán mesél a gyerekkoráról, a sportban szerzett tapasztalatokról, a vállalkozói kezdetekről és arról, hogyan épített fel lépésről lépésre egy sikeres ügynökséget. Szó lesz motivációról, célokról és arról is, hogyan lehet hosszú távon fókuszált maradni.Sápi Domán: https://www.instagram.com/domansapi/Kristóf – https://www.instagram.com/kristoflemkee/Podcast – https://www.instagram.com/mahlzeitpodcasthu/Stúdió – https://www.instagram.com/mahlzeitstudio/Ha tetszett a rész, iratkozz fel a csatornára és oszd meg másokkal is – így nem maradsz le a következő epizódokról.