Mi történt a magyar belpolitikában 2025-ben? Hol tart az ellenzék és a kormánypártok a politikai küzdelemben? Mi lesz a kampány fő kérdése? És hogy állunk az EU-s forrásokkal? Ezekről beszélgettünk az Új Egyenlőség podcast 2025. évi záróadásában.
A gazdasági növekedés elmaradt 2025-ben. Az adatok mindenképpen ezt mutatják. Ezért kedvezőtlenebb helyzetből vághat neki a kampánynak a Fidesz most, mint négy évvel ezelőtt. Ugyanakkor a statisztikai adatok választói értelemben csak a valóság egyrészét mutatják. A másik eleme a percepció, amit megpróbál teremteni mindegyik politikai oldal.
Az ellenzék természetesen arról beszél, hogy a magyar gazdaság haldoklik. A Fidesz pedig azzal érvel, hogy bár vannak problémák, de azok Európából gyűrűznek be. És ennek ellenére van pénz jólléti intézkedésekre, tehát mégse lehet olyan nagy a gond.
De ismét nem a választási pénzszórás a Fidesz főkampányeszköze. 2018 óta egy hatalmas veszélyre, és annak elhárítására helyezték a hangsúlyt. Így lesz ez a jövő évi választások kapcsán is, amikor a háború vagy béke kérdését teszik tétként a választók elé. Ezzel szemben a Tisza arról beszél, hogy a „hétköznapok valóságát” kell vizsgálni. Azaz mi van a vasúttal, a kórházakkal, a gyermekvédelmi intézményekkel. Az, hogy melyik ügy lesz erősebb ma még ne tudható.
Az EU-s források kapcsán 2025 sem volt az áttörés éve a magyar kormánynak. Elfogyott a politikai szándék magyar részről , hogy megállapodás legyen az Európai Bizottsággal. Feltehetőleg azt érzi a miniszterelnök, hogy az engedmények, amiket tennie kellene nagyobb politikai árral járnának, mint a konfliktus fenntartása.
Ehhez tartozik, hogy Orbán Viktor előre elmondta az EU-s források kapcsán képviselt stratégiáját. Akkor fogja a következő tervezési időszak költségvetését megszavazni, ha Magyarország megkapja a neki járó pénzeket. Ezért szerinte nem fontos, hogy ma mi van, mert ezt át tudja írni viszonylag gyorsan.
Policy Solutions évente vizsgálja, hogy a magyar társadalom hogyan vélekedik olyan külpolitikai kérdésekről, amelyek hatással lehetnek a választói magatartásra. Ilyen az orosz-ukrán háború megítélése, vagy a kelet-nyugat közötti dilemma. A 2025. évi eredményekről beszélgettünk Bíró-Nagy Andrással, a Policy Solutions vezetőjével.
A Fidesz arra építi kampányának egy részét, hogy ne a hétköznapok valóságáról szóljon a politikai vita, hanem a háború és béke kérdéséről. Az adatokat idősíkon nézve azt látjuk, hogy ugyan a választói álláspont nem mutat „orosz közeledést”, de az ukránok megítélése sokkal rosszabb lett. Sőt a külföldi politikusok népszerűsége kapcsán Zelenszkij ukrán elnök adatai „hozzáromlottak” Putyin orosz elnök nem túl jó számaihoz.
A kormány ukrán ellenes kommunikációja működik, hiszen még abban a kérdésben is változott a magyar emberek álláspontja, hogy egyáltalán humanitárius segítséget kell-e adni Ukrajna számára. Ezt két éve az emberek még csak 20%-a utasította el, ma már 44%. Ebből következően a pénzügyi segítség, vagy fegyverrel való támogatása a védekezésnek még sokkal rosszabb megítélés alá esik.
Bíró-Nagy András az adatokat elemezve azt emelte ki, hogy a 2015 óta napirenden lévő migrációs attitűd változásaihoz tudja hasonlítani a mostani adatokat.
A háborúba való belesodródás kapcsán a percepciót is vizsgálták. Az látszik, hogy a többség nem tart ettől, de jelentős azok tábora (46%), akik valódi veszélynek gondolják. Ami érdekes, hogy a Fidesz és a TISZA tábora azonos módon oszlik meg ebben a kérdésben. Ezért is járathatja csúcsra a Fidesz az erről szóló kampányát, hiszen meglévő félelmet találhat el, amely jelen van az ellenzéki szavazók között is.
Amennyiben azt a kérdést nézzük meg, hogy mit gondolnak a kelet vs. nyugat orientáció kapcsán a választók, akkor nem kérdéses a nyugat felé való elköteleződésünk. A társadalom ötöde közeledne Oroszországhoz, amely majdnem duplázódást mutat 2021-hez képest. Kormánypárti szavazók esetében viszont már egyharmaduk van azon a véleményen, hogy az EU-tól távoldoni, és Oroszországhoz közeledni kell. További egyharmaduk véleménye ebben inkább semleges.
Ami talán meglepő, hogy a NATO megítélése folyamatosan pozitív, és ebben a Mi Hazánk kivételével mindenhol 80% körül van azok aránya, akik most is a csatlakozásra szavaznának. A Mi Hazánk szavazóinak esetében is ez az arány kétharmados többség, azaz ott is meggyőző a katonai szövetséghez való tartozás megítélése.
A beszélgetés során megnéztük a Trump-hatást, és ennek lehetséges belpolitikai következményeit is.
Orbán Viktor történelmi lehetőségként hirdette Trump visszatérését, ám az első év mérlege jóval szerényebb a várakozásoknál. Az amerikai-magyar kapcsolatok alakulása mellett az Új Egyenlőség podcastban azt is elemeztük Kaló Máté Amerika-szakértővel, hogy miként rendezte át Trump külpolitikája az USA–EU viszonyt.
Az Új Egyenlőség podcast legújabb adásában Bíró-Nagy András vendége Kaló Máté Amerika-szakértő volt, akivel Donald Trump második elnökségének első évéről és annak magyar, illetve európai következményeiről beszélgettek. A retorika hasonlósága és az ideológiai rokonszenv ugyan látványos Trump és Orbán között, de konkrét, kézzelfogható gazdasági vagy biztonságpolitikai eredmények kevésbé mutathatók fel. A fontosabb konkrétumok közé tartozik a Szabad Európa bezárása, a USAID-programok visszavágása, valamint az amerikai értékalapú külpolitika leépítése, melyek mind olyan lépések, amelyek Magyarországon is érződnek. Ugyanakkor a magyar kormány által hangoztatott „pénzügyi védőpajzs” vagy a szankciómentesség ígérete rendre ellentmondásokba ütközik, sokszor Trump saját nyilatkozatai cáfolják az Orbán-kormány narratíváját. Kaló Máté arra is rámutatott, hogy a magyar külpolitika több területen – például az energia- vagy Kína-politika esetében – ütközik az amerikai stratégiai célokkal, ám ezek a feszültségek egyelőre nem akadályozzák a magyar-amerikai kapcsolatokat.
A podcast egyik hangsúlyos része az EU és az Egyesült Államok viszonyának megváltozását elemezte. A vámháború, az orosz-ukrán háború kezelése, a NATO-val kapcsolatos amerikai követelések és Trump új nemzetbiztonsági stratégiája hozzájárultak ahhoz, hogy a transzatlanti bizalom erősen megrendült. A dokumentum egyszerre hirdeti Európa másodlagos szerepét és a vele való együttműködés fontosságát, ami Kaló Máté szerint jól tükrözi a trumpi gondolkodás kaotikus szerkezetét. Mindez Európát olyan felismerés elé állítja, amely már nem halasztható: saját stratégiai autonómiáját meg kell erősítenie, mert az USA-ra nem számíthat úgy, mint korábban. A beszélgetés arra is rávilágít, hogy az Európa előtt álló geopolitikai kihívások jóval komplexebbek annál, hogy egyetlen nagyhatalmi szövetségesre lehessen építeni a jövőben.
A műsorban az amerikai belpolitikai helyzet is szóba került. Trump népszerűsége visszaesett, az eddigi időközi választások pedig azt mutatják, hogy a demokraták a 2026-os félidős választáson akár fontos pozíciókat szerezhetnek, még úgy is, hogy a Demokrata Párt még mindig csak árnyéka önmagának. Trump gazdasági ígéretei – inflációcsökkentés, gazdasági növekedés, munkahelyteremtés – eddig nem teljesültek, a vámháború pedig inkább rontott az amerikai fogyasztók helyzetén. Emellett a tömeges deportálások gyakorlata is jelentős társadalmi feszültségeket gerjeszt, különösen a latino kisebbségben.
A politikai hirdetések uniós korlátozása új korszakot nyitott a közösségi médiában, ám Magyarországon ez inkább a szabálykerülés kreatív technikáit erősítette fel. Az Új Egyenlőség podcast adásában Molnár Csabával arról beszélgettünk, hogyan maradnak mégis jelen a politikai hirdetések, milyen kiskapukkal élnek a szereplők, és kik profitálnak a rendszer kijátszásából.
Az Új Egyenlőség podcast friss adásában Bíró-Nagy András vendége Molnár Csaba adatelemző, a Political Capital kutatásvezetője volt, akivel a politikai hirdetések európai szintű korlátozásáról és annak magyarországi következményeiről beszélgettek. 2025. október 10-én lépett életbe az EU új rendelete, amely szigorú átláthatósági és adatvédelmi feltételekhez köti a politikai hirdetéseket. Bár maga a szabályozás nem tiltja a hirdetéseket, a Meta és a Google inkább teljesen lekapcsolta az ilyen tartalmak futtatását az Európai Unióban.
Molnár Csaba kutatásai szerint a tiltás óta ugyan visszaesett a politikai hirdetések száma, de a kormánypárthoz köthető szereplők tudatosan keresik és meg is találják a kiskapukat. A platformok a videós politikai tartalmak felismerésében különösen gyengék, így ezek a manipulatív kampányeszközök az eddigi tapasztalatok alapján könnyen átcsúsznak az ellenőrzésen. A szabálykerülés nem csak technológiai kreativitást jelent. Molnár részletesen ismertette, hogyan működik a kiskapuk keresése: meseanimációk, áthallásos szövegek, vagy éppen kormányzati kommunikációnak álcázott politikai mozgósítás. Így fordulhat elő például, hogy a Nemzeti Konzultáció hirdetései – amelyekről maga a miniszterelnök mondta ki, hogy valójában a Fidesz kampányának részét képezik – közpénzből futnak gond nélkül tovább.
A tiltás a szereplőket egyformán érinti, és jól senki nem járt az új helyzettel, de a veszteség nem egyforma. A Fidesz és holdudvara milliárdokat költött 2024–25-ben online hirdetésekre, így a lekapcsolás nekik is komoly fejtörést okozott, ám ők rendelkeznek olyan alternatív hálózattal, amely képes némileg pótolni a fizetett elérést. Az ellenzék és különösen a civil szervezetek azonban jóval nehezebb helyzetbe kerültek: a Meta a közéleti témákat is politikai tartalomként kezeli, így rengeteg civil üzenet nem hirdethető.
A beszélgetésben szóba került az AI-tartalmak politikai hatása is. Molnár Csaba szerint a deep fake videók nem feltétlenül azért hatnak, mert valósnak tűnnek, hanem mert erős érzelmi reakciót váltanak ki, tartós pszichológiai lenyomatot hagynak, és fokozzák az információs bizonytalanságot. A gyakori mesterséges tartalom láttán könnyen összecsúszhat a valós és hamis információ, ami döntési fáradtsághoz vezethet – ez pedig a bizonytalan szavazóknál különösen releváns kockázat a 2026-os választások előtt.
Az uniós digitális szuverenitás kérdését is érintették a podcastban. Miközben a cél az volt, hogy az EU visszaszerezze az ellenőrzést az online politikai tér felett, Magyarországon a jogérvényesítés még meg sem kezdődött: a magyar jogalkotó nem nevezett ki hatóságot, amely a panaszokat kezelné. A Fidesz eközben valójában egy élő „laboratóriumban” teszteli, hogyan reagálnak a platformok, a felhasználók és a szabályozók – ez pedig nemcsak hazai, hanem nemzetközi kampányokban is hasznosítható tudást eredményezhet.
Az Európai Unió digitális szuverenitásával kapcsolatban ajánljuk a FEPS publikációit:
https://feps-europe.eu/publication/a-progressive-roadmap-for-expanding-european-digital-sovereignty/
https://feps-europe.eu/wp-content/uploads/2025/05/Demonetisation-of-anti-democratic-and-extreme-content.pdf
Az elmúlt évtizedben nem volt olyan kutatás, amely a kékgalléros fiatalok kapitalizmussal, gazdasággal, munka világával kapcsolatos attitűdjeit vizsgálta volna. Az IDEA Intézet által készített felmérés nemcsak hiánypótló, hanem némely területen kifejezetten meghökkentő adatokat mutat. Erről beszélgettünk Molnár Péter vezető elemzővel.
Az egyetemisták politikai vélekedéseiről, társadalomról, gazdaságról alkotott véleményéről sokan készítettek már közvélemény-kutatásokat. Ugyanakkor a pályájuk elején járó (29 év alatti) a fizikai dolgozókkal kapcsolatban nagyon kevés releváns adatsor áll rendelkezésre.
Az elemzés fő tanulsága, hogy a megkérdezettek bár nem ismerik a kapitalizmus fogalmát, mégis van ismeretük róla. Ebből következően határozott állásponttal bírnak a szabad verseny, a külföldi tőke, vagy a profit kapcsán, és meg is különböztetik egymástól a nyugati és a magyar kapitalista viszonyokat.
A hazai állapotokat illetően nagyon kritikusak, mivel 61 százalékuk szerint „napjainkban a kapitalizmus válságban van”. Ebben a tekintetben sokkal kritikusabbak, mint a teljes fiatal korosztály, körükben ugyanis 33 százalék osztja ezt a véleményt.
A nyugati kapitalizmust jobbnak tartják, de nem idealizálják. És az is látszik az adatokból, hogy a magyar hátrányt az életszínvonal területén érzékelik. A politikai berendezkedés, a demokrácia megítélése vagy szabadságjogok sokkal kisebb súllyal esnek latba a problématérképen.
A társadalmi egyenlőtlenség („társadalom többsége nem jár jól”) a válaszadók 95 százaléka szerint jellemző a magyar viszonyokra, míg a nyugati kapitalizmusban 47 százalékuk fedezi fel ugyanezt. Ez 48 százalékpontos különbséget jelent. Ezzel szemben annak kapcsán, hogy „az emberek nem bíznak egymásban, nincs összetartás” csak 23 százalékpont a különbség (75 vs 52 százalék).
A külföldi tőke témájában is érdekesek az adatok. A kékgalléros munkavállalók nagy része multinacionális cégeknél dolgozik, ennek ellenére 44 százalékuk azt gondolja, a multik kirabolják a nemzetet. Emögött valamifajta gazdasági-hatalmi elitet látnak felsejleni, nem pedig a piaci szabályok érvényesülését.
A kutatásból az is kiderül, hogy a multiknál dolgozó fiatalok a saját helyzetüket stabilabbnak látják, sőt némileg optimistábbak is, mint a többiek. Ennek ellentmondásairól is beszéltünk az adásban.
Egy éve tervezi a kormány, hogy elindítja az Otthon Start programot. A gazdasági akciótervnek része volt a kollégiumi férőhelyek bővítése és a rövid távú lakáskiadások támogatása. Ezzel szemben az augusztusban bejelentett intézkedés sokkal inkább a saját tulajdon szerzésére helyezte a hangsúlyt. Erről beszélgettünk Czirfusz Mártonnal, a Periféria Központ alapítójával.
Az Európai Bizottság megalakulásakor úgy tűnhetett, hogy a szociáldemokrata pártok követelésére előtérbe kerül a lakhatás kérdése. Az önálló biztosi poszt létrejötte és az ezzel járó nagyobb figyelem olyan iránynak tűnt, amely révén lehetőség lesz érdemi lépéseket tenni.
Az első eredmények azonban inkább csalódást okoztak.
Természetesen alapvető probléma, hogy más-más kiindulópontok vannak az egyes országokban. Ennek legfőbb eleme az önálló, saját tulajdonú lakások arányának kérdése. Ha egy társadalom berendezkedése sokkal jobban épül a „bármi áron, de saját lakásom legyen” elvre, mint a mobilitás szempontjából rugalmasabb bérlakáspiacra, az alapvetően meghatározza, hogy milyen támogatásokat tart jónak.
Magyarországon 90% a saját tulajdonban lakók aránya, míg az Európai Unióban átlagosan az emberek körülbelül 69-70%-a lakik saját lakásban. Ezt alapul véve Magyarországon kevésbé várható, hogy a kormányzat bérlakásprogramok irányába nyisson, mint például Ausztriában.
A beszélgetés során az néztük meg, hogy a kormány által meghirdetett lakástámogatási program milyen kínálati és keresleti hatást vált ki. Czirfusz Márton óvatos annak kapcsán, hogy már lehet-e következtetéseket levonni, mivel még csak két hónap telt el az indulástól. Kérdés, hogy biztosan ez-e a legjobb módja annak, hogy évente 50-100 milliárd forintot elköltsön a kormány. A társadalmi egyenlőtlenség szempontjából Czirfusz Márton arra hívta fel a figyelmet, hogy kellett volna a keresleti oldalon egy felső korlát. Most sem jövedelmi szempont nem érvényesül, sem az nem kizáró ok, hogy valaki befektetési céllal vesz ingatlant. Azaz a kormány megint elsősorban a felső középosztályt és a felette lévő rétegeket támogatja a közös adóforintok terhére.
A jó lakhatási közpolitika ismérve, hogy egyszerre épít a magántulajdonra és a bérleti viszonyra. Vannak olyan élethelyzetek, amikor fontos a mobilitás, míg más életszakaszokban a letelepedés, az állandóság a fontosabb.
A Nyugat-Balkán országai évtizedek óta várnak az uniós tagságra, miközben az Európai Unió nehezen találja a következő bővítés útját. Az Új Egyenlőség podcast legújabb adásában Bíró-Nagy András vendége Németh Ferenc, a Corvinus Egyetem doktorandusza, Nyugat-Balkán szakértő, akivel a térség uniós perspektíváiról és az EU bővítéspolitikájának dilemmáiról beszélgetett.
Az apropót az éppen egy évvel ezelőtti, 2024. november 1-jei újvidéki tragédia adta, amely megrázta a szerb közvéleményt és új lendületet adott a demokratikus reformokról és az európai integrációról szóló vitáknak a Nyugat-Balkánon. Németh Ferenc szerint a bővítési folyamat minden eddiginél több dilemmával küzd. Bár mind a hat nyugat-balkáni ország – Albánia, Montenegró, Szerbia, Észak-Macedónia, Bosznia-Hercegovina és Koszovó – elkötelezett az EU-tagság mellett, a reformok üteme erősen eltérő. A legelőrébb Albánia és Montenegró tart, míg Szerbia az elmúlt években visszacsúszott. A szakértő szerint nem valószínű, hogy csoportos bővítés történik, mint 2004-ben: sokkal inkább egyenként, teljesítmény alapján csatlakozhatnak majd az országok. Németh úgy véli, legalább egy tagjelöltet 2030-ig el kell juttatni a teljes tagság előszobájáig, hogy a bővítéspolitika ne veszítse el teljesen a hitelességét. A 2022-ben kitört orosz-ukrán háború új lendületet adott a bővítés geopolitikai megközelítésének, ami rövid távon a Nyugat-Balkán javára is válhat, mert újra napirendre került az EU bővítése. Ugyanakkor Szerbia és más balkáni elitek gyakran „bűnbakként” emlegetik Ukrajnát, amely – szerintük – méltánytalanul előrébb került a sorban.
A jogállamiság továbbra is a térség egyik gyenge pontja. Az igazságszolgáltatás függetlensége, a korrupció, a médiaszabadság hiánya és a politikai befolyás alatt álló intézmények mind visszatérő problémák. Szerbiában (és Boszniában) különösen súlyos a helyzet, amit az elmúlt év kormányellenes tüntetései is jeleznek. A tüntetők átláthatóságot és független igazságszolgáltatást követelnek, miközben az állam egyre erőteljesebben reagál a civil tiltakozásokra. Az EU jogállamisági elvárásai ugyan világosak, de a hitelességük csorbát szenvedett, mivel a tagállamok között is vannak, amelyek megsértik ezeket az alapelveket. „Amíg az EU nem tud a saját háza táján rendet tenni, addig nehezen várható el, hogy például Szerbia komolyan vegye a brüsszeli kritikát” – fogalmazott a szakértő.
A beszélgetés során szó esett a közvélemény alakulásáról is. Míg Albániában és Koszovóban a lakosság 85-90 százaléka támogatja az EU-tagságot, addig Szerbiában ez az arány mára egyharmadra esett vissza. A balkáni társadalmak többsége ugyan továbbra is EU-párti, de abban már kevésbé hisznek, hogy a csatlakozás belátható időn belül megvalósulhat.
Az adás második felében Németh Ferenc a fokozatos integráció modelljéről beszélt: ennek lényege, hogy a tagjelölt országok már a teljes tagság előtt hozzáférhetnének bizonyos uniós szakpolitikákhoz és forrásokhoz. Ez segítheti a reformokat, és erősítheti az EU jelenlétét a térségben, miközben gazdasági előnyöket is kínál – de a politikai tagság ígérete nélkül veszélyes „másodrendű státuszt” eredményezhet. A Nyugat-Balkán ugyanakkor a nagyhatalmi befolyási verseny terepévé vált: Kína és az arab országok is komoly gazdasági jelenlétet építenek, de jogállamisági feltételek nélkül. Az EU ugyan továbbra is a legnagyobb pénzügyi donor, de vonzerejét erősítenie kell.
A podcast végén szó esik a magyar külpolitika szerepéről is. Magyarország következetesen támogatja a Nyugat-Balkán uniós integrációját – ez ritka kontinuitást mutat a magyar diplomáciában. Ugyanakkor az Orbán-kormány különösen Szerbia és Albánia irányában épít ki szoros kapcsolatokat, politikai és ideológiai szimpátia alapján.
Az elmúlt évtizedekben megszokott jelenség volt, hogy magyar munkavállalók Nyugatra mennek dolgozni. Az elmúlt években egyre több vendégmunkás jelenik meg a magyar munkaerőpiacon, akikkel a kialakult munkaerőhiányt próbálják enyhíteni. Az itt dolgozókról beszélgettünk Bodor Krisztoferrel, a Periféria Központ munkatársával.
A magyar munkaerőpiacon megjelenő külföldi munkavállalók kérdése Bodor Krisztofer szerint egyszerre alul- és túltárgyalt téma. Sokat beszélünk róluk főleg politikai aspektusból. Ennek van egy idegenellenes karaktere, és ennek kapcsán az ellenzék a kormánypártok szemére szokta vetni a politikai kommunikáció és a valóság közötti ellentétet. Miközben olyan plakátok jelennek meg, hogy a külföldiek elveszik a magyarok munkáját, a kormány segíti a vendégmunkások behozatalát.
Alultárgyalt a kérdés abból a szempontból, hogy miért és milyen ágazatokba is kell behozni munkaerőt, és ennek milyen hatásai vannak a munkavállalói jogokra és a bérekre. Bodor szerint 2020 és 2023 között folyamatos növekedett a munkaerő iránti igény, amelyet ki kellett elégítenie a jogalkotónak. Ennek érdekében teremtette meg a kölcsönzött munkaerő behozatalának lehetőségét, amelyet kvázikvóták alapján, minősítési rendszerrel oldott meg.
Meglepő módon az itt dolgozó külföldi munkavállalóknak valójában 30%-a csak olyan, aki kölcsönzött munkaerőként jelenik meg. Ők a leginkább kiszolgáltatottak, legkevésbé védettek. Ha országonként nézzük, akkor kiugró adat a Fülöp-szigeteki dolgozók aránya.
Bodor Krisztofer elmondta, néha vannak törekvések a harmadik országbeli munkavállalók kapcsán egy EU-s szintű szabályozásra. Ugyanakkor ez továbbra is tagállami kérdés maradt. Ami európai együttműködés létrejöhet, az inkább a szakszervezetek közötti tudásátadás kapcsán lehetséges.
A beszélgetés során szóba kerültek azok a félelmek, amelyek megjelennek a magyar dolgozók részéről. Az egyik, hogy bérekre negatív hatása van a harmadik országbeli munkaerőnek. A másik a szakszervezeti és kollektív jogok kérdése – ebben a tekintetben a magyar szakszervezeti mozgalom igyekszik reagálni a helyzetre. Sok esetben azonban a nyelvi akadályok vagy a dolgozói jogok eltérő megítélése nehezíti a kapcsolatteremtést. A harmadik probléma a munka-magánélet egyensúlyának kérdése. Itt jelenik meg a célpénzmigráció kifejezés, azaz amikor a külföldi állampolgár a szülőhazájában jellemző alacsony bérek miatt arra használja fel az itteni idejét, hogy megalapozza otthonában családalapítást. Ez növeli a munkában töltött időt, amivel ugyanakkor a magyar munkavállaló nem akar versenyezni, hiszen egy ilyen folyamat egyértelműen önkizsákmányoláshoz vezet.
Az októberi cseh parlamenti választáson Andrej Babiš ANO-mozgalma 34,5%-kal és 80 mandátummal végzett az élen, de csak külső partnerekkel lesz képes kormányozni. Az Új Egyenlőség podcastban Bőtös Botond újságíró elemezte a cseh választások eredményeit és tanulságait.
Bőtös Botond, prágai újságíró szerint a Petr Fiala vezette jobbközép koalíció bukásának két fő magyarázata a megélhetési feszültség és a regionális egyenlőtlenségek. A cseh háztartások reálértelemben elszegényedtek az utóbbi négy évben: az ország peremvidékein a bérek növekedése elmaradt az inflációtól, romlott a közszolgáltatások elérhetősége, miközben a kormány sikerközlései a mindennapi tapasztalattal ütköztek. A részvétel a periférián megugrott, és az ANO ezekben a körzetekben söpört be nagy pluszt. A szélsőséges pártoktól is átszivárogtak szavazók Babišhoz, akinél a választók kompetenciát és azonnali megélhetési válaszokat reméltek. A kampány két fő vonala az életszínvonal és a biztonság volt. Bár a kormány ténylegesen lenyomta az inflációt, a választói percepció lemaradt – hasonlóan más országok tapasztalataihoz. Közben a nemzetbiztonság, az orosz befolyás ügye is végig jelen volt, de a szélsőjobb az EU- és NATO-szkepszist túlhúzta; szavazóik közül volt, akinek ez sok volt, és inkább az ANO-ra váltott.
Kormányzati matek: 200 helyből 80 az ANO-é, így Babiš kisebbségi kormányt tud csak alakítani. A Fiala-blokk és a Kalózok kizárták a közös kormányzást; maradt két kívülről támogató erő: az Autósok (Motoristé) és a szélsőjobb SPD. Előbbi a trumpista szabadság-narratívát keveri nosztalgikus euroszkepszissel; utóbbi nyíltan rasszista, NATO- és EU-ellenes üzeneteket is használ.
A cseh belpolitika jobbra tolódott, az EU-val zajló viták hangosabbak lesznek. Az eredmények EU-s dimenziójából érdemes kiemelni, hogy retorikai eszkaláció jöhet a zöld megállapodás és a migrációs paktum körül. Bőtös szerint ugyanakkor Babiš pragmatikusabb külpolitikai profilt épít: valamelyest csalódni látszik a Patrióták EP-frakció nyújtotta lehetőségekben, a kampány finisében már régi liberális európai kapcsolatait emlegette, és látványosan távol tartotta magát Orbán Viktortól. A V4-ügyben is óvatos: szerinte magyar kormányváltás esetén sem dőlne össze a regionális együttműködés – az üzenet lényege, hogy Prága mozgásterét nem kötné Budapesthez. Ukrajnával kapcsolatban a kampányban Babiš bírálta a katonai támogatás „háborúhosszabbító” hatását, a cseh lőszerkezdeményezést „túlárazottnak” mondta. Az urnazárás után viszont puhult: vizsgálná a lőszerprogram folytatását, és találkozót kezdeményezne Zelenszkijjel.
A cseh választás a baloldal maradékának összeomlását hozta: a kommunisták és a szocdemek koalíciója 5% alatt maradt – nem lesz baloldali frakció az alsóházban. A „szociális” szavazók döntő része az ANO-nál landolt. A Kalózok a Zöldekkel együtt megerősödtek (18 mandátum, ebből 15 női képviselő), de országos újraelosztási narratívát egyelőre nem kínálnak; ugyanakkor Bőtös Botond szerint ez a frakció lehet a progresszív ellenpont csírája.
Bulgária 2026. január 1-jén várhatóan bevezeti az eurót. Ezzel 21. tagállam lesz a zónán belül. Ugyanakkor sok tekintetben hasonló pályán mozog, mint Magyarország. Nekik sikerült, mi pedig mintha nem is annyira ambicionálnánk. Erről beszélgettünk Pogátsa Zoltán közgazdásszal, az Új Egyenlőség főszerkesztőjével.
Az Európai Unióhoz való csatlakozással a tagállamok szinte mindegyike vállalta, célja a közös pénznem, ezáltal a közös monetáris politika bevezetése. Mai napig 20 ország vezette be az eurót, és jövő év elejétől 21. tagállamként Bulgária is csatlakozik majd hozzájuk. A kimaradók listája sem homogén. Dánia alapból mentességet kapott, mert nem is vállalta a csatlakozást. Svédország esetében azért nincsen napirenden, mert az euróval együtt szerették volna elérni, hogy a bérpolitika is összehangolt legyen a zónán belül. Azzal ugyanis ne versenyezzenek az országok a másikhoz képest, hogy milyen módon mennek alá a bérekben.
A fennmaradó négy kelet-közép-európai ország (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Románia) kisebb-nagyobb politikai és főként gazdasági ambíciókkal viszonyul a kérdéshez.
Bulgária mostani lépése azért érdekes, mert sok mítoszt egyben le is rombol. Egyrészt nem igaz az az állítás, hogy csak jó gazdasági fejlettségű, rendben lévő országok képesek megugorni a belépési küszöböt. Korrupciós index szempontjából Bulgária éppen csak Magyarország előtt van. Politikailag évek óta végtelenül instabil az ország, és állandóan előrehozott választásokat kell tartani.
Ennek ellenére egy évtizede létrejött egy politikai-gazdasági konszenzus, amely azt mondta ki, hogy érdeke az országnak az euró bevezetése. Ennek érdekében a nemzeti valutaát árfolyamát kapcsán rögzítették az euróhoz. Ezzel megelőzték az árfolyamból adódó pénzromlást, de egyben le is mondtak egy erős monetáris eszközről. Ugyanakkor tudatosan rendbe rakták a költségvetési hiányt, és mérsékelték az államadósságot. Ez utóbbi jelentős lépés volt, mivel a rendszerváltás idején 70% körüli mértéken állt, majd a GDP 100%-ra is emelkedett a 90-es években. Onnan nyomták le a mostani 24% körüli mértékre.
A másik legenda az euró bevezetésével kapcsolatosan, hogy a bevezetés egyszeri jelentős inflációhatással jár. Ez Pogátsa Zoltán szerint nem igaz. Vannak az átárazásból egyes tételek esetén növekedések, de a teljes adatsort nézve, ez nem látható.
Arra a kérdésre, ki lesz a következő csatlakozó ország, Pogátsa Zoltán azt a választ adta, hogy könnyen lehet, hamar egyedül maradunk. Szerinte egy cseh-lengyel-román hármas nagyon gyorsan képes belépni, ezáltal a két skandináv tagállam mellett a térségben egyedüli kimaradók leszünk.
A beszélgetés során arra is választ kaptunk, hogy ennek milyen brutális következményei lehetnek. Illetve megismerhetjük azt az elméletet, hogy jó monetáris politika és eurócsatlakozás között milyen összefüggések vannak.
A látványos csúcstalálkozók ellenére a „béke” ma inkább információs hadművelet, mint reális lehetőség. Az Új Egyenlőség podcastban Takácsy Dorka Oroszország-szakértő, a CEID kutatója értékelte az orosz-ukrán háború utóbbi fél évének trendjeit és a béketörekvések esélyeit.
Az elmúlt fél év mérlege a fronton: a vonalak lényegében befagytak, áttörés egyik oldalon sem történt. Oroszország faluról falura, komoly emberveszteségek árán araszol előre, miközben Ukrajna fejleszti a mélycsapás-képességét. Utóbbi eredményei jól láthatók: sikeres támadások orosz repterek és az olajexport gerincét adó infrastruktúra ellen, amelyek több orosz régióban tartós benzinhiányt okoztak és ideiglenes exporttilalomhoz vezettek.
A diplomácia közben „nagyüzemre” kapcsolt (Trump–Putyin és Trump–Zelenszkij találkozók, utóbbin az európai vezetők demonstratív jelenlétével), de érdemi közeledés a békéhez nem történt. Takácsy Dorka szerint Moszkva béke-kommunikációja inkább információs hadviselés: időről időre „feltételeket” dob be, majd újabbakkal hátrál, miközben a harctéren fokozza a nyomást. Az elmúlt hetekben voltak éjszakák, amikor 500–800 drónt és robotrepülőt vetettek be; egy ilyen hullámban érte találat a Munkács melletti amerikai üzemet is, a magyar határtól alig 40 km-re. A képlet világos: amíg Oroszország a „békéről” beszél, a katonai nyomást fokozza, és arra törekszik, hogy erodálja az Ukrajna mögötti nyugati támogatást.
Az Egyesült Államok egyértelműen hátrébb lépett Ukrajna támogatásában, szerepe ingadozó és kiszámíthatatlan. Ezzel párhuzamosan Európa kénytelen volt „feljebb lépni”: 2025 elejétől a pénzügyi és fegyvertámogatás fő terhét átvette, beleértve azt a modellt is, hogy EU-tagállamok amerikai fegyvereket vásárolnak és továbbítanak Kijevnek. Takácsy kiemelte, hogy a kapacitáskorlátok azonban nagyon is valósak: az európai védelmi ipar gyártási szűk keresztmetszetei, valamint a logisztikai-technológiai korlátok visszafogják a szállítások ütemét.
Középtávú finanszírozási kérdéssé vált a befagyasztott orosz vagyon. Eddig főként a kamatok felhasználásáról volt szó, most azonban – a több mint 140 milliárd eurós orosz jegybanki állomány kötvénylejáratai miatt – napirenden van a törzstőke megcsapolása is. Takácsy hangsúlyozta, hogy ez rövid távon jelentős mozgásteret adna Ukrajnának és az európai kormányoknak, politikailag is tehermentesítve a támogatást, ugyanakkor nemzetközi jogi dilemmákat vet fel. A német Merz-kormány álláspontja nyitottnak látszik, így a döntés az EU következő heteinek-hónapjainak egyik kulcskérdése lehet.
Az ukrán közvéleményben a társadalmi kohézió továbbra is erős. A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet mérései stabil többséget jeleznek a honvédő háború folytatása mellett; az intézményi bizalmi rangsor pedig élén pedig változatlanul az ukrán haderő áll. Zelenszkij támogatottsága a balul sikerült Trump–Zelenszkij találkozó után még nőtt is; ugyanakkor egy belpolitikai hibának bizonyult kísérlet (a korrupcióellenes intézmények átalakítása/gyengítése) gyors és erős ellenreakciót váltott ki: országos civil tiltakozásokat, a haderőn belüli elutasítást és határozott nyugati figyelmeztetést. Az ukrán kormány végül visszatáncolt, ami egyszerre jelez társadalmi immunrendszert és az európai támogatók súlyát.
Takácsy Dorka szerint összességében a béke jelenleg nem realitás: Moszkva győzni akar, a „békeajánlatok” inkább a nyugati támogatás megbontását célozzák. A háború kimenetelét így ma sokkal inkább az európai politikai-ipari állóképesség, a finanszírozási döntések, és a biztonsági garanciák határozhatják meg, mintsem a frontvonal aktuális, néhány kilométerben mérhető elmozdulása.
Trump elnök hivatalba lépése óta erős üzeneteket küld a világkereskedelem meghatározó szereplői számára. Ennek lényege röviden: újra kell rendezni a pozíciókat. A vámháború meghirdetése hatalmas kommunikációs erővel bírt, a megállapodások megkötése talán már kevésbé izgalmas a közvéleménynek. Mégis ez határozza meg a jelenünket. Erről beszélgettünk Büttl Ferenc közgazdásszal.
Trump elnök az Európai Uniót is megfenyegette azzal, hogy jelentős vámokat vet ki az onnan behozott árukra. Az amerikai elnök májusban még 50%-os vámot helyezett kilátásba szinte minden EU-s termékre, amit később 30%-ra mérsékelt.
A fenyegetőzés korszaka véget ért, és az Európai Bizottság 15%-os átlagos vámokban állapodott meg az USA-val. Ezzel együtt volt három „kiegészítő eleme” is a megállapodásnak. Az EU (természetesen nem mint önálló szereplő, hanem mint a tagállamok közössége) vállalta a következőket:
• 750 milliárd dollár értékben vásárol energiát (feltehetőleg elsősorban LNG-t),
• 600 milliárd dollárt fektet be az Egyesült Államokban a már meglévő befektetéseken felül, valamint
• „hatalmas mennyiségben” vásárol katonai felszereléseket.
Nehezen értelmezhető, hogy ez mit jelent. Éppen ezért a beszélgetés során azt elemeztük, hogy nem teremtheti-e meg az alapot arra ez a megállapodás, hogy a tagállamok között még szorosabb gazdasági együttműködésre lesz szükség.
Nyilvánvaló, hogy az Európai Bizottságnak nem kell 750 milliárd dollár értékben energia, a tagállamok gazdaságainak viszont igen. Ez azonban egzakt módon csak akkor lehetséges, ha központi beszerzés és szétosztás van, mert az EU így tudja garantálni a vállalás teljesülését. Ez pedig nem a magyar kormány által emlegetett lazább együttműködés irányába hat, hanem éppen a szorosabb együttműködést vetíti előre.
Büttl Ferenc nem túl optimista képet vázolt fel a jövőre vonatkozóan. Szerinte a 80-as évekhez hasonló lesz a következő pár év, amikor is a munkaerő és főleg a munkabér kárára gyűjt erőt az ipar, és teszi magát versenyképesebbé. Ez pedig kihatással lehet a hazai reálbérek alakulására és az eddig ismert dinamika megtörésére.
Ennek az alternatívája csak a technológiai ugrás lehetne, amely tekintetben Európa pozíciói rosszak. És persze ehhez megint csak hatalmas tőkebefektetés kellene, aminek nem meghatározott a forrása sem (magántőke, tagállami tőke vagy EU-s hitel).
Az Európai Unió 2028-tól kezdődő költségvetési időszakának vitáját nyár elején megnyitotta az Európai Bizottság. A magyar miniszterelnök már most jelezte, hogy ezt nem fogja támogatni, de több tagállam is éles kritikát fogalmazott meg. Erről beszélgettünk Bíró-Nagy Andrással, az Új Egyenlőség szerkesztőjével.
Az Európai Bizottság elnöke által nyilvánosságra hozott költségvetési terv jelen formájában biztosan csak egy vitaindító anyag. Kétéves folyamat végén születhet róla döntés. Orbán Viktor nyilvánvalóan belpolitikai okok miatt már most beemelte a magyar belpolitikába ezt a kérdést, és egyfajta szuverenitási üggyé alakította át.
Az alapszámok pedig nem néznek ki rosszul Magyarország számára. 37,7 milliárd eurót kapna az ország, amely több, mint a hasonló lakosságszámú Portugália vagy Csehország büdzséje. Az egy főre jutó összeget nézve pedig csak Görögország kapna többet. Ennek ellenére vétózna a magyar miniszterelnök.
Ennek a kritikának van egy átfogó és két tartalmi oka. Az alapgond továbbra is az magyar szempontból, hogy a jogállamisági kérdést univerzális fogólappá pozícionálja át a javaslat. Azaz amit most is elszenved az ország, vagyis hogy a demokrácia működését és a jogállami problémákat érő kritikák miatt nem jutunk hozzá az EU-s források egy részéhez, azt a teljes keretre kiterjesztené az EB tervezete.
A tartalmi kritika két területet érint főként. Ukrajna támogatása jelentős mértékben szerepel a költségvetésben. Ezt úgy állítja be a magyar kormány, hogy ezt a pénzt a magyaroktól veszik el. Bíró-Nagy András számításai alapján az ukránoknak tervezett 100 milliárd eurós keret nyilván jelentős, de az összes tagállamra vetítve már nem olyan mértékű, hogy az megalapozná a riogatást a magyar kormány részéről.
A kritika másik területe pedig az, hogy a támogatási kategóriák egyszerűsítése miatt megszűnnek a külön agrártámogatások. A javaslat trükkös, hiszen egy tagállami boríték jön létre, és azon belül kell priorizálnia elsősorban az adott kormányzatnak. Ez ellen nem csak a magyar kormány szólalt fel, sokkal erősebb kritikák is megjelentek Brüsszelben a büdzsé ilyen átalakítása miatt.
Az EB javaslata prioritásként kezeli a biztonságpolitikát (a megváltozott Európa–USA viszonyt is figyelembe véve), az iparpolitikát és a bővítési politikát (nem csak Ukrajna miatt). Az, hogy ezek mekkora mértékben tudnak nyertesei lenni a következő költségvetési időszaknak, még kérdéses.
A beszélgetés során szóba került az is, hogy mi történik, ha például a magyar vétó miatt nem lesz megállapodás az 2028-tól induló költségvetési időszak kereteiről.
Öt évvel az Egyesült Királyság EU-ból való kilépése után új fejezet nyílt az európai-brit kapcsolatokban. Az Új Egyenlőség podcast legújabb adásában Kaló Máté külpolitikai elemző értékeli az UK-EU Reset Deal jelentőségét és a munkáspárti kormány kísérletét az Egyesült Királyság külpolitikai újrapozícionálására.
2025 tavaszán új alapokra helyezte kapcsolatait az Európai Unió és az Egyesült Királyság. Öt évvel a Brexit végleges bekövetkezte után az „UK-EU Reset Deal” néven elhíresült megállapodás nem csupán technikai, hanem politikai mérföldkő is lehet a két fél viszonyában. Az új fejezet célja az együttműködés fokozása több kulcsterületen: gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok, oktatási programok, idegenforgalmi könnyítések, valamint a védelmi ipari partnerség újranyitása. Kaló Máté szerint a dokumentum egy fontos első lépésnek tekinthető, mely keretet ad az együttműködésnek, de a konkrét részletek még hosszú tárgyalások eredményeként formálódhatnak.
A Brexit utáni évek csalódottsága ma már a brit közvélemény jelentős részében is érzékelhető. A kilépést támogatók és ellenzők ugyan más-más okokból kritizálják a kialakult helyzetet, széleskörű egyetértés van abban, hogy az ígért előnyök elmaradtak. A 2024-es választási fordulat után a Munkáspárt új kormánya óvatos konszolidációval próbálja kezelni az örökséget, elkerülve a „Brexit visszacsinálásának” belpolitikai kockázatait.
Kaló Máté rámutat arra is, hogy bár európai részről a bizalom egy Labour-kormány alatt könnyebben visszaépíthető, a Brexit öröksége még sokáig meghatározhatja a kapcsolatok határait. A politikai tér mindkét oldalon nyomás alatt van: az Egyesült Királyságban a jobboldali euroszkeptikus ellenzék térnyerése, az EU-ban pedig a korábbi bizalmatlanság árnyéka határozza meg az együttműködés tempóját és kereteit.
Az Egyesült Királyság Brexit utáni külpolitikai pozícionálása új lendületet vett az elmúlt évben – azóta, hogy Keir Starmer vezeti a brit munkáspárti kormányt. A brit külpolitika nemcsak az Európai Unióval való kapcsolatépítésben mutat aktivitást, hanem Ukrajna támogatásában, az Egyesült Államokkal való kapcsolattartásban, az európai biztonság- és védelempolitikai struktúrákhoz való kapcsolódásban is élen jár. Keir Starmer már nemcsak közvetítőként próbál lavírozni az Egyesült Államok és az EU között, hanem proaktívan formálja az európai stratégiai autonómia körüli vitákat. Kaló Máté szerint ebben az „oldalvonalról irányító csapatkapitány” szerepben az Egyesült Királyság újrafogalmazza, mit is jelent ma európai hatalomnak lenni uniós tagság nélkül.
A beszélgetés azt is vizsgálja, lehet-e a brit–EU együttműködés egy modell más, nem EU-tagállamok számára. Bár a brit példa sok szempontból egyedi, mégis rámutat: a differenciált integráció – a „többsebességes Európa” – nem elméleti lehetőség többé, hanem egyre inkább politikai realitás.
Egy év kormányzás után Keir Starmer és a Munkáspárt helyzete stabil, de nem problémamentes. A radikális jobboldali Reform Párt vezeti a közvélemény-kutatásokat, miközben a konzervatívok továbbra sem tudják megelőzni a Labourt, és belső viták miatt újabb vezetőváltásra készülnek. A baloldalon is megjelentek kihívók: a zöldek erősödnek, a liberális demokraták magukhoz képest balra tolódtak, és Jeremy Corbyn körül is új formáció szerveződhet. A Munkáspárton belül is nő a feszültség: felmerül a kérdés, meddig tartható a centrista egyensúlyozás? Bár a Labournek még négy éve van hátra a mandátumából, Kaló Máté szerint elképzelhető, hogy amennyiben a Munkáspárt tovább gyengül a közvélemény-kutatásokban, egy „palotaforradalom” is bekövetkezhet.
Az Új Egyenlőség podcast adásában Czirfusz Mártonnal, a Periféria alapítójával beszélgetünk a magyar akkumulátorgyártás helyzetéről. A több tízezer munkahely, és jelentős részvétel a GDP termelésben milyen feladatokat hárít a szektorra. Olyan kérdésekre is kerestük a beszélgetés során a válaszokat, hogy milyen érdekképviseleti kihívások vannak, és főképpen az EU iparpolitikája milyen módon van összhangban a magyar törekvésekkel.
Magyarországon jelenleg bővülőben van az elektromos járműgyártást kiszolgáló akkumulátoripar. A kormányzati tervek arról szóltak, hogy közel 40 hazai vállalat az évtized közepén több mint 30 ezer főt fog foglalkoztatni. Ez egyelőre nem látszik az adatokból, de fokozatosan emelkedik a létszám.
Miért fontos az akkumulátorgyártás? Az autóipar 3,9 %-kal járult hozzá a GDP-hez 2021-ben. Ha beleszámítjuk az egyéb beszállítói ágazatokat, akkor már most kb. 20%-ot tesz ki, amely a már eldöntött tervekkel együtt 30%-os szintre is emelkedhet. Ez persze iszonyú gazdasági kitettséget is jelent.
A magyar kormány szándéka az volt, hogy az akkumulátoripar révén hídszerepet töltsünk be. Azaz a nyugat-európai autó- és az ázsiai ak¬kumulátorgyártó vállalatok között legyen az értékláncban egy erős pozíciónk. Arra fűzte fel ezt a gondolatot a magyar miniszterelnök, hogy a meglévő autóipari kapacitásaink csak akkor maradhatnak meg, ha képesek vagyunk az újfajta hajtások felé nyitni. Ez pedig jelen technológiai tudásunk alapján az elektromos meghajtás.
Egy darabig, ahogy Czirfusz Márton írta egy tanulmányában: „A magyar kormány akkumulátorstratégiája – amely a kelet-ázsiai szereplőkkel felépülő értékláncon és Magyarország német OEM-ek felé való közvetítő szerepén alapul – az uniós iparpolitikával párhuza¬mosan, de attól részben elszigetelve fut.” Mostani megállapítása az, hogy ez a mondat annyiban módosult, hogy nem látszik az uniós önálló iparpolitikai megközelítés. Az a terv, hogy legyen európai tulajdonban lévő nagy akkumulátorgyártó cég, amely erős konkurenciát jelent a távol-keletieknek, nem tudott megvalósulni.
Ebből következően maradnak a meglévő kapacitások, amelyek idehozatalában erős szerepet játszik Magyarország. Itt persze kérdés, hogy ez mennyire a magyar kormány tárgyalási stratégiájának köszönhető, vagy inkább az autógyárak saját döntéseinek.
Az mindenképpen szerepet játszik ebben, hogy továbbra is alacsonyak a bérek a többi EU-s tagállamhoz képest. Egy teljes munkaidő-egyenértékes munkavállaló bérköltsége Magyarországon 2021-ben 35 ezer euró, Németországban 62 ezer euró, Svédországban pedig 97 ezer euró volt az alágazatban.
Sajnos mindez azt is jelenti, ha ez a versenyelőnyünk, akkor az ország kénytelen lesz lent tartani a béreket a későbbiekben is. Ellenkező esetben félő, hogy ezek a kapacitások elmennek az országból. Közben az új gyáraknál a szakszervezetek nagyon nehezen vetik meg a lábukat, ami a dolgozói kiszolgáltatottságot sok esetben erősíti. Ezen képes lehet változtatni az európai szakszervezeti mozgalom, amely főképpen az IndustriAll Europe révén szakmai támogatást adhat a magyar érdekképviseleteknek.
Az Új Egyenlőség podcast a Európai Progresszív Tanulmányok Alapítvány (FEPS) és a Policy Solutions támogatásával készült.
A Fidesz évek óta nagy erőkkel építi nemzetközi szövetségi rendszerét. Az Új Egyenlőség podcastban Végh Zsuzsanna, a German Marshall Fund politikai elemzője mutatja be, hogyan vált a Fidesz Európa illiberális erőinek hálózatépítőjévé.
A Fidesz 2010-es hatalomra kerülése után kezdetben belpolitikai fókuszú volt, külpolitikájában elsősorban a határon túli magyar közösségekre és az Európai Néppárton belüli pozíciójára koncentrált. A 2010-es évek közepétől azonban fokozatosan kezdett új irányt venni: a menekültválság nyomán először közép-európai befolyásra törekedett, nacionalista és antidemokratikus politikája pedig egyre látványosabban eltávolította a nyugat-európai jobbközép pártoktól. Végh Zsuzsanna szerint a nagy fordulat 2021-ben következett be, amikor a Fidesz kilépett az Európai Néppártból, és új szövetségek kiépítésébe kezdett a radikális jobboldalon. Célja először egy egységes radikális jobboldali frakció létrehozása volt az Európai Parlamentben, ám ez a kísérlet nem járt sikerrel, amiben szerepe volt annak is, hogy az orosz-ukrán háború megakadályozta a lengyel Jog és Igazságossággal való szorosabb, intézményesült együttműködést. A Fidesz stratégiája azonban nem bukott meg teljesen: a párt pénzügyi eszközöket – többek között Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó banki hiteleket – is bevetett nyugat-európai szövetségesei támogatására, például a francia Nemzeti Tömörülés vagy a spanyol VOX esetében. Ez később hozzájárult ahhoz is, hogy a Fidesz a 2024-es EP-választások után kulcsszerepet játszhatott a Patrióták frakció létrehozásában, új politikai platformot kínálva az euroszkeptikus, populista erők számára.
A Patrióták frakció megalakulása a Fidesz európai pozícióépítésének látványos eredménye: ma már a harmadik legnagyobb politikai csoport az EP-ben. Bár még nem rendszerszintű a befolyásuk, raportőri és árnyékelőadói pozíciók révén egyre nagyobb a mozgásterük. Ezzel együtt nő a radikális jobboldal nyomása a mérsékelt pártokra is, és egyre inkább tolja el a mérsékelt jobboldal retorikáját is a radikális jobboldal irányába.
Végh Zsuzsanna szerint Magyarország kormánypártja immár európai szinten is formálni kívánja a szélsőjobboldali narratívát. A cél kettős: egyrészt befolyásolni az EU-s intézményeket, csökkenteni a demokratikus kontrollt, másrészt egy olyan illiberális modellt kínálni, amely vonzó lehet más jobboldali pártok számára is – nemcsak ideológiai, hanem hatalomtechnikai szempontból is. Ebbe beletartozik az intézményes kontroll kiépítése, a klientúra-rendszer megszilárdítása, valamint a nemzetközi kapcsolatok építése alapítványok és agytrösztök segítségével.
A Fideszhez köthető intézmények, mint a Mathias Corvinus Collegium (MCC) és az Alapjogokért Központ, kiemelt szerepet játszanak egy nemzetközi ideológiai és politikai hálózat felépítésében. Ezek a szervezetek szakmai hátteret biztosítanak, mozgalmakat kötnek össze, és platformokat teremtenek a szuverenista gondolatok nemzetközi terjesztésére. A CPAC, a Budapest Demographic Summit vagy az MCC Feszt mind ennek a projektnek a részei, más-más célcsoportokat szólítva meg. A kivételes anyagi hátterük lehetővé teszi számukra, hogy tartós jelenlétet építsenek ki, még akkor is, ha a Fidesz kormányzati pozíciója megrendülne. Ez a stratégia hosszú távon is biztosítja a politikai befolyás fenntartását és újratermelését.
A beszélgetés érintette az MCC és a lengyel Ordo Iuris együttműködésében készült „The Great Reset” című tanulmányt is, amely egyértelmű képet ad arról, milyen jövőt kínálnak a szuverenista erők Európának. A dokumentum szerint az EU túl messzire ment az integrációban: céljuk vagy radikálisan visszabontani, vagy teljesen új alapokra helyezni az uniós együttműködést, csökkentve az Európai Bizottság és az Európai Bíróság jogköreit.
Vitathatatlan, hogy a 2025. június 28-án rendezett Budapest Büszkeség menete (Budapest Pride) a valaha volt legnagyobb tömeget megmozgató magyarországi rendezvény volt a szexuális kisebbségek jogai mellett. Az Új Egyenlőség podcastban Kováts Eszter politológussal az esemény politikai környezetéről és hatásairól beszélgettünk.
Az első kérdés, ami a Pride körüli vitában felmerül, miért 15 éves folyamatos kormányzás után jutott arra a Fidesz, hogy be kellene tiltani a felvonulást. Az a miniszterelnöki mondat, hogy a nemzetközi helyzet változása (lásd Trump ismételt győzelme, Patrióták létrejötte) nehezen hihető. Az első Trump elnöki ciklus alatt is volt Pride Budapesten, ezért ez sokkal inkább kommunikációs elem.
Kováts Eszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormányzat a „no war, no migration, no gender” tematikában játszik évek óta. Ezért nem meglepő, hogy a genderkérdést ismét elővették, ahogyan ez a 2022-es kampányban is megtörtént. És arra is gondolhattak, hogy a Pride betiltása egyfajta elit diskurzussá válhat, amely sok tekintetben még jobban megjeleníti a Budapest–vidék ellentétet.
Azzal valószínűleg nem számoltak, hogy az ügy túlmutat majd önmagán, és a véleménynyilvánítás szabadságáról kezd szólni, amely nem olyan eliteket érintő kérdés, mint az LMBTQ+ mozgalmának a kérdése. Az pedig tömegeket visz ki az utcára.
A betiltás kudarca, a tömeg mérete nyilvánvalóan vereség a Fidesznek. Azonban saját kommunikációjuk számára képesek voltak ebből „terméket” előállítani. A színpadi műsor egyes elemei vagy néhány polgárpukkasztó viselet a tömegben alkalmas arra, hogy rémisztgetni lehessen legalább a saját szavazótábort.
Mivel a szimbolikus kérdésekben sok esetben mintakövető a Fidesz, azaz nemzetközi példákat másol, ezért felmerül a kérdés, hogy más ügyekben is várható-e éles javaslat. Ennek kapcsán többek között az abortusz kérdése merülhet fel, amely mind az USA-ban, mind Lengyelországban nagyon megosztó témává nőtte ki magát.
Nawrocki elnöksége egy még konfrontatívabb korszakot nyithat Lengyelországban, amelyben az elnöki vétók és politikai álláspontok meghatározó szerepet játszanak majd a bel- és külpolitika alakításában egyaránt. Az Új Egyenlőség podcast vendége, Zgut-Przybylska Edit politológus elemzi az új lengyel elnök győzelmének okait és annak bel- és külpolitikai következményeit.
A 2025-ös lengyel elnökválasztás feszült légkörben, szoros versenyben zajlott: a függetlenként induló, de a Jog és Igazságosság (PiS) támogatását élvező Karol Nawrocki 51%-49% arányban múlta felül liberális ellenfelét, Varsó polgármesterét, Rafal Trzaskowskit. Zgut-Przybylska Edit, a Lengyel Tudományos Akadémia adjunktusa és a CEU Demokrácia Intézetének kutatója szerint Lengyelország vidéki, konzervatív bázisa továbbra is kulcsszerepet játszik a választások kimenetelében. A keleti vajdaságokban élő szavazók különösen fogékonyak voltak Nawrocki euroszkeptikus, populista retorikájára, amely a "Lengyelország a lengyeleké" szlogennel erősen rezonált a nemzeti identitásra.
Nawrocki kampányát tudatos imázsépítés kísérte: a politikus egy „lengyel Rocky” archetípust testesített meg, aki botrányai ellenére – vagy épp azokból építkezve – egy kemény, kívülálló harcos szerepében tűnt fel. Ellentétben Trzaskowskival, aki nehezen tudta elhitetni a függetlenségét a kormánykoalíciótól, Nawrocki sikeresen függetlenítette magát a PiS korábbi kormányzásának a népszerűtlen aspektusaitól, és ennek köszönhetően a Tusk-kormánnyal szembeni elégedetlenség élére tudott állni. A kampány során Trzaskowski próbált „konzervatívabb” arcot mutatni, ám ez hiteltelenné tette, különösen a fiatal, progresszív szavazók szemében. Eközben Nawrocki aktív, energikus kampányt folytatott, kétszer annyi eseményt tartva, mint ellenfele.
Az elnökválasztás eredménye szimbolikus győzelem Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke számára, aki újra sikeresen épített fel egy ismeretlen jelöltet a hatalom kulcspozíciójába. Ezzel a sikerrel a cél egyértelmű: a 2027-es parlamenti választások megalapozása. Zgut-Przybylska Edit hangsúlyozta, hogy nemzetközi kontextusban a lengyel elnökválasztás illeszkedik abba a trendbe, amelyben a tényeket háttérbe szorítja az érzelem és az identitás, a társadalmi diskurzus pedig egyre elfogadóbbá válik a korábban tabunak számító, szélsőséges megnyilvánulásokkal szemben.
Nawrocki nem csupán Andrzej Duda leköszönő elnök politikai örökösének vallja magát, hanem várhatóan még keményebb ellenállást tanúsít majd Donald Tusk kormányával szemben. Vétójogával számos területen akadályozhatja a kormányzati munkát – különösen a nagykövetek kinevezésében, az igazságügyi reformok végrehajtásában, és a jogállamiság helyreállításában. Társadalompolitikai téren is éles konfliktusokra lehet számítani: az új elnök elutasítja az abortusz liberalizációját, a szexuális kisebbségek védelmét célzó intézkedéseket, valamint a bejegyzett élettársi kapcsolatok elismerését.
Zgut-Przybylska Edit szerint Nawrocki euroszkeptikus álláspontja új feszültségeket hozhat az EU-val. Az új elnök ellenzi az európai integráció mélyítését, illetve nagyon távolságtartó és kritikus az uniós intézményekkel kapcsolatban. Külpolitikai téren a végrehajtás ugyan a kormány kezében van, az elnök stratégiai vétóin keresztül erőteljesen befolyásolhatja Lengyelország uniós pozícióját és a lengyel-EU-s kapcsolatok minőségét. A jogállamisági reformok elmaradása pedig akár az uniós források kifizetését is veszélybe sodorhatja. Ukrajna támogatásában várhatóan továbbra is fennmarad az általános politikai konszenzus, ám Nawrocki Ukrajna NATO-tagságát már ellenzi (bár támogatja az ország EU-integrációját), és alapvetően tranzakcionális módon, a gazdasági érdekek mentén közelít a kétoldalú kapcsolatokhoz.
Az Új Egyenlőség podcast az Európai Progresszív Tanulmányok Alapítvány (FEPS) és a Policy Solutions támogatásával készült.
Magyarország bő két évtizede tagja az Európai Uniónak. A csatlakozás pillanata arról is szólt, hogyan javul majd az ország fejlettsége, mikor érjük el a többi régi tagállamot. Mítosz volt-e, vagy elszalasztott esély, erről is beszélgettünk az Új Egyenlőség podcastben Belyó Pál közgazdásszal, a KSH volt elnökével.
Jelenleg is nagyon nagy eltérések vannak az átlagos bérek tekintetében az egyes tagállamok között. Ha nominálisan nézzük, akkor 12-szeres a különbség a legalacsonyabb és a legmagasabb között. Csökken a távolság, ha átváltjuk vásárólerő-paritásra, azaz megnézzük, hogy kvázi ugyanazt a termékkosarat mennyiért lehet megvenni adott országban, és ennek milyen különbsége van. Így is kapunk egy 4,5-szeres különbséget.
Nem vitatható, hogy egy országon belül is vannak jövedelmi különbségek. Magyarország is sok tekintetben ezzel küzd, de az országon belüli régiók között nincsen ekkora eltérés. Azaz az Európai Unió nagyobb egyenlőtlenséget mutat ebben a tekintetben, mint a magyar helyzetkép. Ebből következően a felzárkózáson biztosan nem vagyunk túl, kitekintőleg nézve továbbra is szükséges a kohéziós programok és hozzájuk források biztosítása.
Természetesen a fejlesztési pénzeken túl meg kell nézni, hogy mit lehet tenni EU-s szinten a bérek felzárkóztatása érdekében. Az egyik próbálkozás egyfajta EU-s minimálbér lehetne. Ennél azonban fontosabb, és megvalósíthatóbb Belyó Pál szerint a közös valuta bevezetése. Megítélése szerit középtávon ennek van felzárkóztató hatása.
Beszélgetés során szóba került, hogy áll most a magyar foglalkoztatás, és gazdaság helyzete. Mekkora foglalkoztatotti kör tartozik a minimálbéresek táborába, és legfőképpen a mostani folyamatok mit jelentenek a következő évek bérmegállapodásaira.
A 2025-ös román elnökválasztás nemcsak az ország politikai jövőjéről, hanem két ellentétes fejlődési modell ütközéséről is szólt. Az Új Egyenlőség podcastban Bíró-Nagy András beszélgetett Kiss Tamás szociológussal arról, hogyan akadályozta meg a városi középosztály mobilizációja a szélsőjobboldal áttörését, és miért jelent mégis tartós kihívást az AUR előretörése.
Az Új Egyenlőség podcast az Európai Progresszív Tanulmányok Alapítvány (FEPS) és a Policy Solutions támogatásával készült.