Trójától Latiumig: Aeneas és Ascanius
A hagyomány szerint – amelyet többek között Livius és Halikarnasszoszi Dionysiosz jegyzett le – Alba Longát Aeneas fia, Ascanius (más néven Iulus) alapította. Az őt követő királyok sora – körülbelül tizennégy vagy tizenöt, a forrásoktól függően – kapcsolta össze a trójai hőst Rómulus-szal, Róma mitikus alapítójával. Az „Alba Longa” név valószínűleg az Albán-hegység fehér csúcsaira utal (albus = fehér latinul), amelyet gyakran köd borít. Ez a hely Latium szent központjává vált – afféle földi Olümpusszá. Hasonlóan a görögök Olümposzához, csak éppen az 400 km-re fekszik Athéntól, míg Alba Longa mindössze mintegy 30 km-re van Rómától.
A Cursus honorum („a tisztségek útja”) a Római Köztársaság szigorúan szabályozott hivatalrendszere volt, amely meghatározta az arisztokraták politikai pályafutását. A rendszer fokozatosan alakult ki, és az idők során egyre inkább megnyílt a plebejusok előtt is, ami a politikai egyenlőség felé vezetett. A császárság idején azonban e hivatalok szerepe csökkent, mivel a hatalom egy kézben, a császáréban összpontosult.
A legfontosabb forrás Titus Livius, aki valószínűleg Kr. e. 59-ben született Pataviumban, a mai Padovában; ott halt meg Kr. u. 17 körül. Valami Bibliához vagy tankönyvhöz hasonlót írt a római történelemről 142 könyves magnum opusában, az "Ab urbe condita"-ban. Bár ez a mű némileg eltér a modern történetírási normáktól, és inkább egy esti mese a mesék és legendák birodalmából, mégis a Római Birodalom korai történetének egyik legfontosabb forrásának tekintik.
Ebben a műben Livius Róma világhatalommá válását írja le a város legendás alapításától, Kr. e. 753-tól napjainkig, Kr. e. 9-ig, azaz Augustus császárkorának kezdetéig.
De honnan meríti Livius a tudását?
Gyermekkori barátja és egykori hadvezére, I. Ptolemaiosz vette át a hatalmat Alexandrosz halála (Kr. e. 323) után. Alexandria három nagy városrészből állt: nyugaton egyiptomi negyed (egy korábbi halászfalu), középen a palotával (Brucheion), a könyvtárral, ahol a görögök és makedónok éltek, keleten pedig egy nagyszámú zsidó közösség, amely azonban nagyrészt hellenizálódott és görögül beszélt.
A faliszkok a Kr. e. 5. század elején kerültek konfliktusba a növekvő rómaiakkal, többek között azért, mert Fidenae és Veii oldalára álltak a rómaiak és az erős etruszk városok, Veii és Fidenae közötti háborúban. Fidenae, amely eredetileg etruszk város volt, mindössze 8 km-re feküdt Róma kapuitól.
A rómaiak 435-ben indított támadásai után 434-ben a rómaiak elfoglalták Fidenae-t. Ez aggodalmat keltett Veii-ben és a faliszk városban, Falerii-ban. Küldötteket küldtek az Etruszk Ligához, a tizenkét legfontosabb etruszk város tanácsához, hogy támogatást kérjenek, de a Liga elutasította Veii segítségét, bár Veii tagja volt. Az etruszk liga katonailag hatástalan volt, inkább vallási jellegűnek tűnt. Ez az egyik oka annak, hogy végül a rómaiak fölényt szereztek az etruszkok felett.
A szamniták különösen harcias népnek számítottak. Kr. e. 343 és 290 között három véres háborút vívtak Rómával, amelyeket összefoglalóan szamnita háborúknak nevezünk. A legemlékezetesebb vereséget a rómaiak a második háború során szenvedték el, a caudiumi hágónál, ahol a szamniták körbevették a római sereget, és a megadás feltételeként megalázó módon „iga alá” hajtották őket.
Ma folytatjuk utazásunkat az itáliai ősi népek között, és ezúttal az umberek kerülnek a középpontba – egy nép, amelyről a római források meglepően keveset írnak, és mégis, egyesek szerint ők voltak az első nép Itália földjén. Az „Umbrorum gens antiquissima Italiae existimatur” – írja idősebb Plinius: „Úgy tartják, hogy az umbriaiak Itália legrégebbi népe.” Vajon igaz lehet ez? És miért tűntek el ilyen csendesen a történelem színpadáról?
A görögökhöz hasonlóan a rómaiak ősei is a hipotetikus indoeurópai néptől származtak. Ez a klasszikus álláspont, az uralkodó elmélet, amely ma is érvényes.
De ennek ellenére nincs bizonyíték arra, hogy ilyen nép valaha is létezett, és valószínűleg soha nem is lesz, kivéve azt a tényt, hogy az indoeurópai nyelvek közötti egyértelmű hasonlóságok vannak, valamint az Istenről és a világról alkotott közös elképzeléseik, valamint az olyan dolgokról való közös ismereteik, mint a közös tudás különbözö növényekröl, a közös tudás dolgokról mint a kerék és a ló, erősen alátámasztják ezt az elméletet hogy egy ilyen ôs kôzônség valaha létezett.
Ma a görög városállamról, a „poliszról” beszélünk, amely bizonyos értelemben a Római Köztársaság kialakulásának modelljéül is szolgált.
Oswald Spengler német filozófus, valamint mások elmélete szerint a városállamot egy bizonyos fázisként magyarázzák, amelyen a különböző kultúrák keresztülmennek.
Ez a folyamat Mezopotámia legrégebbi kultúrájában is dokumentálva van, ahol a sumérok először több teljesen független városállammá szerveződtek, és harcoltak egymással. Aztán létrejött a területi állam, majd a birodalom.
Ez a fejlődés megfelel a római helyzetnek is illetve az appennini félszigeten zajló feljlodeseknek.
Görögországban az érdekes soha nem alakult ki funkcionális területi állam. Nagy Sándor birodalma nem volt stabil. A leghatalmasabb városállamok, Athén és Spárta, már kisebb területi államokká nőtték ki magukat, de közös görög birodalom még nem létezett.
Marcus Furius Camillus Kr. e. kb. 448 – Kr. e. 365. félig legendás római államférfi és politikus a korai Római Köztársaság idején, leginkább Veii meghódításáról ismert,
Az etrusz varos Veii volt Róma egyik első nagy ellenfele.
Veii meghódítása után Camillus harmadik konzuli tribunátusán (Kr. e. 394) ismét hadba szállt a falisci ellen.
Camillusnak tulajdonítják azt is, hogy megvédte Rómát a gallok általi kifosztástól a Kr.e. 387-ben lezajlott Allia-csata után.
Vezetőjük, Brennus alatt a kelták szenoni gallok meghódították Rómát, és ostrom alá vették a Capitoliumot.
A római hadsereg története a 8. századra nyúlik vissza. De itt a legendák idejéről beszélünk, ebből az időből alig vagy szinte semmilyen megbízható információnk nincs.
Nagyon korán, gyakorlatilag a rómaiak történelembe lépésével találkozunk a légiók kifejezéssel. Kezdetben a “legio” volt a kifejezés a harcra rendelkezésre álló teljes hadseregre vagy egységekre.
Számuk idővel nőtt, és különféle reformok következtek.
Titus Livius, Augustus principátusának idejéből, talán a legátfogóbb forrás a római történelemről általában, de más forrásokból is, mint például a Halikarnasszoszi Dionysius aki szinten Augustus császár uralkodása alatt is élt, és a Rhōmaikē Archaiologia (Római régiségek) című munkájáról ismert, amely Róma történetét a kezdetektől az első pun háború kitöréséig, i.e. 264-ig öleli fel. Chr.
A harmadik fontos forrásunk Polybiosz, Πολύβιος, Kr. e. 200–118. Kr. e.) a középső hellenisztikus korszak görög történésze volt.
A legismertebb forrás, valamiféle riport, amely közeli képeket is kínál nekünk, maga Julius Caesar „De Bello Gallico” gall háborúról szóló jelentése, ahol szintén első kézből találunk információkat, részben a legnagyobb pontossággal megírva.
Körülbelül ie 700 és 450 között éltek ay ugynevezett preszókratészi filozófusok . A preszókratészi filozófia központjai a Nyugat-Kis-Ázsia és Dél-Olaszország görög városai voltak.
A klasszikus korszak körülbelül 30 évvel a Kr.e. 467-ben született Szókratész születése előtt kezdődött.
Volt egy átmeneti vagy a szókratész előtti időszak, amikor lerakták a tudomány és a filozófia alapépítőköveit.
A nyugati filozófia velük kezdődött.
A preszókratészi filozófia központjai a Nyugat-Kis-Ázsia és Dél-Olaszország görög városai voltak.
i.e. 3000-1100 minószi kultúra Krétán - a kulturanak teljesen ismeretlen de nem görög nyelvü
i.e. 1400-1100 mükénéi kultúra az elsö görög kultura
i.e. 1100-750 sötét kor
i.e. 750-500 archaikus időszak
i.e. 500–336 Görög klasszicizmus
i.e. 336–146 hellenisztikus időszak
i.e. 146 minden görög terület római provinciává válik
A görög politikai függetlenség mar elõtt a pydnai csatával ért véget 168-ban. Macedónia végül vereséget szenvedett, és római tartomány lett.
A hellenisztikus államok meghódítása és erőszakos lerombolása összefügg a rómaiak sikereivel a karthágóiakkal szemben. A második pun háború után Róma világhatalommá válik.
A második pun háború Kr.e. 218 és 202 között zajlott.
!! most is youtube-on LINK
A görögök valószínűleg saját kulturális fejlődésük korai szakaszában kerültek kapcsolatba a minószi kultúrával, amelyet Kr.e. 3000-től 1000-ig datálunk.
Olyan kultúrával, amely majdnem egyidős volt a legkorábbi emberi társadalmakkal, amelyek Egyiptomban és Mezopotámiában magas kultúrát teremtettek.
A központ Krétán volt, a knósszoszi palota pedig ma is turistalátványosság.
Egyértelmű bizonyítékok vannak arra, hogy a korai görög kultúra számos elemet közvetlenül a minószi kultúráról vett át, mint például Zeusz isten kultuszát, a bikát mint mitológiai alakot, amely a görög irodalomban szereplő Minotauruszra emlékeztet, félig ember és félig bika.
A római történelem számára Athén és társadalmának demokráciává való fejlődése a legfontosabb. Szinte úgy tűnik, és ezt különböző történészek is megerősítik, hogy a Római Köztársaság kialakulása szinte az athéni helyzet mása.
A nagy kultúrák bukása minden bizonnyal az egész emberiség egyik legérdekesebb témája, Atlantisz és minden, ami utána következett.
Az emberek gyakran nem értik, hogy egy gazdag, katonailag jól felszerelt állam vereséget szenved gyengébbnek tűnő vad hordáktól. Vagy más szavakkal hogy van az, hogy az erősebbet legyőzi a gyengébb.
A 20. század elején Oswald Spengler német filozófus “A Nyugat alkonya” Der Untergang des Abendlandes című nagy hatású művében a kultúrák és népek hullámvölgyeiről írt. Szerinte minden kultúrának volt egy virágzási szakasza, mint a tavasz és a nyár, mint maga az emberi élet, ezt követte az ősz, a tél és a hanyatlás a vége.
Spengler munkásságát a nacionalisták is gyakran visszaélték, és ezt itt a teljesség kedvéért meg kell jegyeznünk.
Mezopotámia másként ért véget, mint Róma, hiszen maga Róma, Róma városa katonailag és gazdaságilag is gyakorlatilag olyan volt, mint egy küzdő bokszoló, aki végig harcolta a 12 menetet és a végen ki lett ütve.
Mezopotámiában minden nagyon gyorsan történt, de vannak párhuzamok is.
Ma még több példát nézünk Mezopotámia római kultúrára gyakorolt hatására.
A mezopotámiai tudomány különösen fontos fejleményei, mint a matematika, a csillagászat és a jóslás, átterjedtek Európára is.
De ezeknek a régebbi civilizációknak a hatásai elérték Rómát és Európát, főként a görögországi megállókon keresztül. De Nagy Sándor mezopotámiai hódításai után, egyenes úton is érkezett a tudás Egyiptomból es Mezopotámiábol Rómába.
A római jog alapvetően a talion elvén alapul.
A talion elv, más néven “ius talionis” egy olyan szabályozás, amely szerint egyensúlyt kell keresni az áldozat és az elkövető között.
Pontosan ezt látjuk a legrégebbi, fennmaradt mezopotámiai törvényekben.
Megnézzük az egyik legfontosabb dokumentumot, amely sokat elárul az életről, és a társadalmi együttélésről ad tájékoztatást.
A híres Hammurapi törvénykönyvről, a leghíresebb babiloni jogi szövegről szól, amelyet ie 1755 és 1750 Kr. e. között írtak.
A kódex az egyik legkorábban fennmaradt törvénykönyv a jogirodalomban.
Hammurapi a második jelentős alak az akkád Sargon, Nagy mellett a mezopotámiai történelemben.
A fejlett egyiptomi kultúrával párhuzamosan valóban egyenrangú versenytárs fejlődött ki kulturálisan és katonailag egyaránt.
Ezek a sumérok Mezopotámiában, az Eufrátesz és a Tigris között. Kr.e. 2300 körül fokozatosan egyesültek a sémi akkádokkal, vagy e két kultúra összeolvadása következett be.
Róma is végső soron egy hasonló folyamat eredménye, amelyben az etruszk kultúrának a magasabb kultúra funkciója volt.
Az akkádi Nagy Sargon alapította 2300 körül a világ első birodalmát, amely a Földközi-tengerig terjedt.
Ez azért volt fontos lépés, mert mindezen kultúrák kezdetén csak egyes városállamok léteztek, például Görögországban. Hasonló volt a helyzet az etruszkokkal és a latinokkal, amelyek aztán szövetséget, majd birodalmat alkottak.
Nagy Sargon volt az első, aki nemzetközi birodalmat hozott létre, mivel az Egyiptomi Régi Királyság tisztán egyiptomi volt.
Az első írásos emlékek Mezopotámiára és Egyiptomra vonatkoznak, és a harmadik évezredből származnak.
Az első történelmi dokumentumok nem voltak túl megbízhatóak, legendákról, legendás alakok királylistáiról és királyokról szóltak, amelyekről azt sem tudjuk, hogy történetileg is léteztek-e. Nem volt ez másképp a Bibliában és Róma első királyairól szóló történetekben sem.
Konkrét eseményekről beszélünk most, amelyek a leggyengébb pontról fenyegették Egyiptomot északról, különösen a mai Izrael irányából.
A tengeri népek előtt Egyiptomot inváziók fenyegették, különösen a nyugati sémi törzsek, a bibliai történetek, a héberek és Egyiptom közötti konfliktus is ebben az összefüggésben látható.
A 12. században Északról a Földközi-tenger felől fenyegetett a tengeri népek, a népek azonosíthatatlan keverékének megszállása.
II. Nagy Ramszesz idejében, 1274 Kr.e., röviddel a tengeri népek inváziója előtt, a kádesi csata volt a nagy párbaj Egyiptom és a hettiták között.
Számomra ez a legérdekesebb, ami szintén eze n a területen, a mai Izrael területén történt, ahol az egyiptomi nagyhatalmak és a hettiták leszámolása volt Kr.e. 1274 Kr.e. Kádes erődjénél az Orontesz folyó mellett, Nyugat-Szíriában, a mai szír-libanoni határ közelében.
Európa kultúrái csak a Krisztus előtti első évezredben kezdik éreztetni jelenlétüket. A szárazföldi Európa, azaz a klasszikus Európa és még inkább Észak-Európa esetében azt találjuk, hogy a bronzkor kulturális vívmányai körülbelül 1000 évvel később kezdődtek.
Azok a kulturális fejlemények, amelyek később átterjedtek Európába és Olaszországba, az ókori rómaiak földjére, mind a Közel-Keleten, az úgynevezett Termékeny Félhold területén kezdődtek.
Az úgynevezett neolitikus forradalom az időszámításunk előtti 9500 és 7000 közötti időszakban zajlott le, a vadászatról és a gyűjtésről az ültetett mezőgazdaságra való átmenet.
Már a Krisztus előtti negyedik évezredben volt egy kis elöntött terület a Nílus mentén, a Nílus völgye, amely mindössze néhány kilométer széles, de több száz kilométer hosszú volt.
Olyan kultúra alakult ki ott, amely megszervezte az írást és a társadalmi együttélést, és képes volt katonailag is megvédeni magát a betolakodók ellen.
Már a Krisztus előtti negyedik évezredben volt egy kis elöntött terület a Nílus mentén, a Nílus völgye, amely mindössze néhány kilométer széles, de több száz kilométer hosszú volt.
Olyan kultúra alakult ki ott, amely önállóan találta ki az írott kultúrát és szervezte a társadalmi együttélést, és képes volt katonailag is megvédeni magát a betolakodók ellen.